2010. március 11., 09:502010. március 11., 09:50
A fogyatékkal élő gyermekek társadalomba való beilleszkedése, a felnőttképzés fejlesztése a célja annak a projektnek, amelyet a szatmárnémeti CREST központ irányít. Az európai uniós pályázati pénzből finanszírozott, 8 hónapos tevékenység keretében 40 szakember képzését vállalják.
Bertus Gabriella projektvezető lapunknak elmondta, tematikus előadásokat, szakmai továbbképzéseket, terepmunkát és magyarországi tanulmányi kirándulást terveznek. „Az a célunk, hogy a szakmában dolgozó személyekkel megismertessük a legújabb módszereket, melyek elsajátításával eredményesen tudnak majd dolgozni a nehezen kezelhető és szociálisan elszigetelt gyerekekkel - magyarázta a szakember. - Saját életük irányítására kell nevelni a fogyatékkal élő gyerekeket, megismertetni velük azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével önállóan boldogulhatnak a mindennapi életben.” Emellett a pályázat 20 olyan résztvevő betanítását is lehetővé teszi, akik a tanfolyam elvégzésekor diplomás felnőttképzők lesznek. „Ez azt jelenti, hogy olyan hivatásos trénerekké válnak, akik felnőtteket taníthatnak meg arra, hogyan kell különböző típusú programok, tevékenységek lebonyolítását megszervezni” - nyilatkozta Bertus.
Az év végéig tartó képzéssorozatban Bihar, Máramaros és Szatmár megyei szakemberek vesznek majd részt. A CREST központ Szatmár megyei partnerei a Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság, a fogyatékkal élők Szatmár megyei egyesülete, a nagykárolyi Down alapítvány és a Szülők a gyermekekért elnevezésű megyeközpontbeli egyesület. A képzést nagyszabású kiállítással zárják, amelyen a tevékenységek alatt készített fotókat mutatják be.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.