
Kelemen Hunor szerint eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy az RMDSZ mire fordítja azt a román költségvetési támogatást, amit a magyar közösség képviselőjeként neki folyósítanak a romániai költségvetésből.
2016. május 08., 11:322016. május 08., 11:32
2016. május 08., 12:432016. május 08., 12:43
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek nyilatkozott erről egy szombati csíkszeredai sajtótájékoztató után. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy nem tudja, a szövetség mennyi költségvetési támogatást kapott idén, és aki kíváncsi erre, az szerinte olvassa el azt a cikksorozatot, amit az Átlátszó Erdély blog közölt az elmúlt napokban.
A blog elmúlt napokban közölt cikksorozata a román kormányhoz benyújtott közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Állításai szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
Kelemen Hunor az MTI-nek szombaton elmondta, a költségvetési támogatás felhasználása nem lehet titok, hiszen közpénzről van szó. „A fizetésektől kezdve a gázszámláig minden adat elérhető, hozzáférhető, semmi nem titok. Egy éves könyvelést nem tudsz nyilvánosságra hozni, azt valahova leteszed, ott elérhető, oda lehet menni, meg lehet nézni\" – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, minden évben többször is beszámolnak, ha ezek nem elég részletesek, mindenki, aki ezekre rákérdezett, mindig megkapta az információkat.
Az elnök azzal magyarázta, hogy a szövetség sok pénzt költ saját magára, hogy „a közösségépítést nem lehet irodából megoldani\", ehhez autók, ingatlanok és alkalmazottak kellenek.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!