
Fotó: Kiss Gábor/MTI
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.
2024. április 10., 19:462024. április 10., 19:46
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a jelöltlista benyújtása után kijelentette, közel 300 ezer támogató aláírást sikerült összegyűjteni, és köszönetet mondott ezért a magyarok bizalmáért. Megköszönte a munkát azoknak is, akik segítették az aláírásgyűjtést, kint voltak az utcákon és a tereken és meghallgatták a magyarok véleményét.
„A magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon: új szemléletet, új lendületet és új vezetést akarnak Brüsszelben” – idézi a Szövetség közleménye az RMDSZ elnökét.
Ez nem változott a csatlakozás óta: ma is úgy gondolják, hogy az Unió a közös otthonuk, a mindennapokban tapasztalják az előnyöket, de egyre inkább érzik a rossz brüsszeli döntéseket is.
„A robbanásszerű gazdasági fejlődés elmaradt, értékeink kevésbé fontosak, és továbbra is halogatják Románia teljeskörű schengeni csatlakozását” – sorolta a csalódottság okait Kelemen.
Hozzátette: 2024 a nagy változások éve lesz itthon és Európában is. Ennek kapcsán az RMDSZ elnöke kiemelte: a magyar politikai szervezetek itthon azért fogtak össze, a Kárpát-medencében azért vannak szövetségeseik, hogy olyan változások történjenek, amelyekből a magyarok nyertesen kerülnek ki.
„Csak együtt lehet erős hangunk az Európai Unióban!” – összegzett Kelemen Hunor
A jelöltlista első három helyén Winkler Gyula, Vincze Loránt és Szilágyi Dóra áll.

Rangsorolta európai parlamenti képviselőjelöltjeit pénteki ülésén az RMDSZ csúcsvezetősége, amely ismételten Vincze Loránt és Winkler Gyula jelenlegi eurohonatyáknak szavazott bizalmat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!