
Kelemen Hunor
Fotó: Mohácsi László Árpád
Tartalom nélküli hamis állítás az, hogy Románia modellértékű ország lenne a kisebbségek helyzetének rendezése terén – állapította meg Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra reagálva, hogy szerdán a bukaresti képviselőház érdemi vita nélkül elvetette a magyar frakció törvénykezdeményezését, amely bővítené a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a romániai közigazgatásban.
2017. október 04., 19:112017. október 04., 19:11
A politikus nyilatkozatát ismertető szerdai RMDSZ-hírlevél felidézte, hogy a plenáris szavazást megelőzően a képviselőház jogi, közigazgatási, illetve emberi jogi bizottsága is negatívan véleményezte az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, hozzátéve, hogy a kétkamarás román parlamentben ebben az ügyben a szenátus fogja meghozni a végső döntést.

Elutasította szerdán a képviselőház a közigazgatási törvényhez benyújtott RMDSZ-es módosító javaslatokat, amelyek értelmében több településen használhatták volna anyanyelvüket a magyarok a közigazgatásban. Márton Árpád szerint ennek nyomán nehezebb lesz az együttműködés a PSD-vel.
Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ a parlamentáris demokrácia útját választva párbeszédet javasolt a parlamenti pártoknak és a nemzeti kisebbségek képviselőinek, felkérve őket: fogalmazzák meg véleményüket, keressenek közösen kompromisszumos megoldást annak érdekében, hogy a jelenlegi húszról tíz százalékra, „esetleg tizenötre” csökkentsék azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbségnek joga van anyanyelvét használni a helyi közigazgatásban.
Kelemen Hunor szerint az elmúlt hónapok magyarellenes kirohanásai, főként az ellenzéki pártok vezetőinek kisebbségellenes retorikája 2018 közeledtével nem segítik a megbékélést, a közeledést, a bizalom erősítését a románok és magyarok között, éppen ellenkező hatásuk van.
„Miközben úton-útfélen azzal henceg Románia, hogy modellértékűen rendezte a kisebbségek ügyét, újra és újra bebizonyítja: retteg a párbeszédtől.
– idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, a román állam 2018 közeledtével azzal bizonyíthatná, hogy nincsen semmi félnivalója, nincsenek hátsó szándékai, ha elindítaná a történelmi megbékélést a területén élő kisebbségekkel, javasolna néhány törvénytervezetet, amelyek nyomán a magyar közösség is államalkotó tényezőként, jól érezhetné magát szülőföldjén.
„Azt mondanám: a történelmi megbékélést száz év után elindítom – itt van néhány törvénytervezet, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzük meg, mi lesz a centenáriumot követően 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni.
– összegzett Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnökének nyilatkozatából kiderült: a szövetség továbbra sem mond le arról, hogy a jelenlegi húsz százalékos nyelvhasználati küszöböt tízre, esetleg tizenötre csökkentse a törvénytervezet szenátusi vitája során.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
szóljon hozzá!