
2009. október 19., 14:352009. október 19., 14:35
Minden nagyváradi második osztályos kedvezményesen tanulhat meg úszni ettől a tanévtől kezdve, méghozzá iskolaidőben – közölte tegnap Biró Rozália, a város alpolgármestere. Az ötletet Fehér Iván vízilabdaedző vetette fel, és azonnal jó visszhangra talált mind a városvezetésnél, mind a megyei tanfelügyelőségnél.
Nagyváradon a 2009/2010-es tanévben valamivel több mint 1800 másodikos tanul – tájékoztatott Dorel Luca főtanfelügyelő. Hozzátette: reméli, a szülők is kedvezően fogadják majd a lehetőséget, hiszen tudvalevő, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy úszótanfolyamra járassák gyermeküket. „Nem ártana, ha a tanító néniknek is szerveznének hasonló kurzust” – jegyezte meg.
Mintegy két héttel ezelőtt az iskolaigazgatóknak is bemutatta a kezdeményezést, és mint elmondta, ők is örültek az ötletnek, hiszen a városban nem egy olyan tanintézet működik, amelynek nincsen sportterme, így a gyerekek nem tudnak rendszeres testmozgást végezni iskolaidőben. A kisdiákok hathetes kurzuson sajátíthatják majd el az úszás alapjait a Crişul Sportklub fedett úszómedencéjében – ez kisebb és jobban fűtött, mint az olimpiai méretű úszómedence, így a szakértők szerint jobban megfelel a gyerekek igényeinek.
Bár az első, november közepén kezdődő tanfolyam még kísérletinek fog számítani, és a tapasztalatok alapján a későbbiekben még módosulhat, a számítások szerint szállítással és átöltözéssel együtt heti kétszer egy órát fog igénybe venni a gyerekek idejéből. A csoportokat a tanítónőjük kíséri majd a mikrobuszos utazás és az átöltözés alatt, onnantól kezdve pedig megbízható szakemberek, úszóedzők veszik át az irányítást – részletezte Biró Rozália. Florin Birta, a Városi Sportklub igazgatója elmondta: hasonló kezdeményezésre még nem volt példa Romániában, bár egyéb európai országokban már a rendes testnevelésórák szerves része az úszásoktatás.
Fehér Iván az úszás egészségre és fejlődésre gyakorolt hatását emelte ki. Mint hangoztatta, hat hét alatt heti kétszer félóra intenzív edzéssel egy ilyen korú gyerek elsajátíthatja az alapokat, a legtehetségesebbek pedig már 2-3 hét után megmutatkoznak majd: őket további edzésre javasolják, s később akár a VSK úszóivá vagy pólósaivá is válhatnak. A kurzus a szülők számára 75 lejbe fog kerülni, a városkasszának ez évi 150 000 lej kiadást jelent.
Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.
A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.