
Képünk illusztráció
Fotó: Oláh-Badi Levente
Juhászkutyák támadtak szerdán a Radnai-havasokban két külföldi turistára, akik a hegyimentőktől kértek segítséget.
2025. augusztus 06., 17:502025. augusztus 06., 17:50
A Beszterce-Naszód megyei Salvamont Facebook-oldalán közzétett információk szerint az eset a Köves-hágó (Pasul Pietrei) környékén történt.
A Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Cristina Răcilă az Agerpresnek elmondta, hogy
A Köves-hágó körülbelül 1200 méter magasan van a tengerszint felett.
Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve, amit román–magyar határ menti együttműködés révén valósítanának meg.
Nemzetközi kábítószercsempészettel és pszichoaktív anyagok erdélyi terjesztésével foglalkozó, kilenctagú bűnbandát vett őrizetbe a rendőrség több erdélyi megyében, bíróság elé került az előzetes letartóztatásuk indítványa.
Miközben sorra érkeznek a hírek gyárak bezárásáról vagy leépítésekről, akadnak olyan helyek is, ahol építkeznek: Medgyesen épít üzemet a német Welp Group – írja a Profit.ro gazdasági portál a vállalat bejelentése alapján.
Emberrablás áldozata lett Kolozsvár egyik negyedében egy fiatal nő – értesült a Krónika. Érdeklődésünkre a rendőrség megerősítette a hírt, és a fejleményekről is tájékoztatott.
Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.
Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.
Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.
Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.
Néhány évtizede még a kalotaszegi falvak elengedhetetlen jószágának számított a bivaly, a téves agrárpolitika miatt mára azonban kiveszőfélben van. Kalotaszentkirályon a környék utolsó bivalytartó gazdáját látogattuk meg.
szóljon hozzá!