
Fotó: Szent László Napok/Vigh László Miklós
Ákos, a Bagossy Brothers Company és a Beatrice is fellép az idén június 20–26. között zajló, immár 10. Szent László Napok keretében Nagyváradon – jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon.
2022. május 09., 14:462022. május 09., 14:46
2022. május 09., 14:472022. május 09., 14:47
A Szent László Napok sajtóirodájának közleménye emlékeztet: az idei kiadás nem csupán azért jubileumi, mert tizedik alkalommal szervezik meg, hanem azért is, mert idén van Várad alapításának 930. és Szent László szentté avatásának 830. évfordulója, ráadásul az első Szent László ünnepi hét óta éppen 80 esztendő telt el.
A váradi vár gyönyörű griffes termében megtartott sajtótájékoztatón Zatykó Gyula főszervező megfogalmazta, örömmel tölti el, hogy ebben a nehéz időszakban kultúráról beszélhet abban a teremben, amely egykor a várkapitányé lehetett, és valószínűleg sok hadi utasítás hangzott el. „A háború szétválaszt, a kultúra összeköt” – szögezte le Zatykó Gyula, utalva arra is, hogy a Szent László Napok egyik fő célkitűzése már a kezdetektől, hogy hidat jelentsen a határ két oldalán élő magyarok, illetve a város magyar és román lakosai között.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, újdonságnak számít, hogy
„Egy fesztivál, két helyszín – ez is lehetne az idei Szent László Napok szlogenje” – fogalmazta meg Varga Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke. Rámutatott: ahogy a korábbi években is megszokhattuk, természetesen nem csak ez a két helyszín lesz, hanem a város számos más pontján lesznek programok, de ezek lesznek a fő helyszínek, s míg napközben a várat, este a város főterét „veszi be” a fesztivál.
már a mínusz kettedik naptól nívós előadásokkal, kiállításokkal, a szokásos Szent Lászlótól Szent Lászlóig guruló biciklitúrával várják az érdeklődőket, és nem marad el az immár hagyományossá vált kocsmakvíz sem.
A kulturális fesztivált csúcsra járató hétvégén, vagyis június 24–26. között pedig egész nap lesznek programok a várban, este pedig
Mint Alina Toie, a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezérigazgatója a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, az Ákos koncerttel-Nagyvárad önkormányzata járul hozzá a Szent László Napokhoz.
Bódor Edit, Debrecen polgármesteri kabinetirodájának egyházakért és határon túli magyar közösségekért felelős referensének bejelentése szerint
A fesztiál idején Határtalan muzsika címmel ad közös koncertet a Kodály Kórus, Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály címmel pedig verses dalestet tartanak a lovagkirály tiszteletére. A 100 éves a Debreceni Fotóklub című kiállítást, illetve Toró József nagyváradi származású festőművész Hazatérés című egyéni tárlatát is elhozzák a Körös-parti városba, és bemutatják Szénási Miklós és Heller Zsolt Állítsuk meg az időt című könyvét is. A hétvégi fesztiváli zsongás idején pedig a Tímárházból kézművesek, népművészek érkeznek a várba, a DEMKI Ifjúsági Ház gyerekeknek szóló programmal kedveskedik, és Váradra érkezik a Vojtina Bábszínház is. Ugyanakkor a fesztivál utolsó előtti napjára debreceni és lengyelországi diákokat is elhoznak a Szent László Napokra, akik Szent László király örökségével és a várossal ismerkedhetnek meg. A Debrecenből érkező programok szervezője a cívisváros önkormányzata, közreműködik a Partiumi Magyar Ház.
A Szent László Napok programjairól a fesztivál Facebook- és Instagram-oldalán, és rövidesen a fesztivál honlapján is lehet tájékozódni, a szervezők mostantól rendszeresen jelentkeznek a programokkal és kuriózumokkal.

A járvány miatt tavaly nyáron a térség legnagyobb rendezvénye, a nagyváradi Szent László Napok is elmaradt. Idén a szervezők idén úgy döntöttek, hogy a várban zajló programokból többet is kivisznek az utcára, hogy minél több embert szólítsanak meg.

„Ha óvatosan is, de elkezdtünk élni, élettel töltöttük meg a nagyváradi várat és további tucatnyi helyszínt a város több különböző pontján” – vontak mérleget keddi közleményükben a vasárnap lezárult nagyváradi Szent László Napok szervezői.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!