
Napokon belül a búzát is aratják már Arad megyében
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A szokásosnál valamivel korábban kezdődött az aratás Arad megyében. A korai csapadék, majd a nyáriasan meleg tavasz miatt hamarabb értek be a kalászosok, így a repcét és az árpát már vágják a kombájnok, de napokon belül a búza betakarításának is nekifognak. Nagy Zsolt falugazdász, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének (AMMGE) alelnöke szerint az elmúlt évek átlagának megfelelő az idei termés, viszont a felvásárlói árak alig követik az inflációt, és nemhogy nőttek volna, hanem stagnálnak, sőt némely esetben csökkentek is.
2024. június 24., 18:402024. június 24., 18:40
Hagyományosan Péter-Pálkor kezdődik az aratás, de idén korábban beálltak az arató-cséplőgépek a gabonatáblákba. Most is az árpa és a repce betakarításával kezdődött a munka, de hamarosan a búza is aratható lesz. „Amint lemegy a nedvességtartalma tizennégy százalék alá, már vágható, mert akkor lehet tárolni” – fejtette ki lapunknak Nagy Zsolt.
Arad határában már dolgoznak a gépek
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
„Repcéből néhol kevesebbet aratnak, mert rossz volt a kelés, ezért ősszel sok gazda visszaforgatta a vetést, és más kultúrákkal próbálkozott, így a tavalyinál kevesebb lesz a repce. A gazdák két és négy tonna közötti repcetermésről, illetve öt-hat, vagy akár nyolc tonna árpáról számoltak be hektáronként. A mennyiség nagyban függ a talajtípustól és az egyes tájegységek időjárási viszonyaitól” – magyarázta az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének (AMMGE) alelnöke, aki maga is földműveléssel foglalkozik.
A romániai gazdák elégedetlensége a múlt év eleje óta nőtt, idén januárban pedig már tiltakozó megmozdulásokba csapott át, amiért az Európai Unió megnyitotta az ukrajnai gabonaexport előtt a kelet-közép-európai tranzitútvonalakat, mert az orosz–ukrán háború miatt a régi szállítási útvonalak bezárultak. Az ukrajnai gabona felborította a romániai piacot is, a termelők – azon belül az erdélyi magyar gazdatársadalom tagjai – nagy hátrányba kerültek az olcsón előállított és értékesített ukrajnai gabona miatt.
Nagy Zsolt falugazdász, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
„Két-három hete felugrottak az árak, a tőzsdén is emelkedett, a kikötőben 230 eurót adtak a búza tonnájáért, de mire megkezdtük az aratást, leesett az ár kétszáz euróra. Nálunk meg 80-85 banit kínálnak kilójáért, ami nagyon gyenge. Ez a termelési költségeket fedezi éppen, de a haszon minimális” – vázolta a helyzetet a falugazdász.
Olykor megéri „lábon” eladni a gabonát
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Évekkel ezelőtt az „kaszált”, aki rendelkezett tárolási lehetőséggel és kapacitással, mert a következő év elején jobb áron értékesíthette a termést, mintha „lábon” adta volna el. Az utóbbi két-három esztendőben azonban annyira átrendeződött a piac, illetve egyre több siló épült, hogy nem minden esetben éri meg raktározni. Nagy Zsolt szerint olyan alacsonyan álltak az árak, hogy gyakran a tárolási költségeket is alig fedezték, így sok gazda inkább egyenesen a földről adja el a terményt. A vevők pedig nagybani felvásárlók, akik a feldolgozóiparnak adják tovább vagy exportra, esetleg a bécsi tőzsdére viszik a gabonát, és a falugazdász megfogalmazása szerint ők húzzák a legnagyobb hasznot az üzleten.

Jelentős kihívások elé állítja a gazdákat a búza, kukorica vagy napraforgó alacsony ára. Vincze Tamás közgazdász, egy kolozsvári székhelyű gabonaforgalmazó vállalat ügyvezető igazgatója a Krónikának rámutatott, hogy sürgős váltásra van szükség.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!