
A Szamos-part helyreállítása keretében új gyaloghíd épült és számos fát is ültettek
Fotó: Jakab Mónika
A tervek szerint halad, így októberre befejeződik a kolozsvári Szamos-part helyreállításának első szakasza. Jelenleg a part Dónát negyed felőli oldalán, illetve a régi sportcsarnok előtt zakatolnak a munkagépek.
2022. május 23., 20:092022. május 23., 20:09
Ütemterv szerint haladnak a Szamos-part rendezési munkálatai Kolozsváron, így idén októberre véget is érhet a nagyszabású beruházás első szakasza. Ezt követi majd a második fázis, amikor a folyópart városközpont felőli részét rehabilitálják, és teszik megközelíthetőbbé a városlakók számára.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester a napokban a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a Dónát (Grigorescu) negyedben a tervek szerint halad a munka: az új gyalogoshíd munkálatai hamarosan befejeződnek, és a Rózsák parkjánál zajló munkálatok is jól haladnak.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Hétfőn délben főleg a régi sportcsarnok előtti téren zajlottak munkálatok, a Szamos-part felújításához kapcsolódva ugyanis felszámolják az egykori parkolót, és helyén pihenőhelyet alakítanak ki.
Ottjártunkkor épp a feltört aszfalt helyére hordott földet egyengették a munkagépek. Közvetlenül a folyóparton vezetékcsere zajlik, itt még nincs látványos nyoma a beavatkozásnak, a Dónát negyed felőli partszakasz azonban új arculatot kapott. A Garibaldi hídhoz közeli részt betonfallal erősítették meg, a folytatásában pedig hatalmas kövek alkotnak védőfalat, ha túl nagy lenne a vízállás.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
A Kis-Szamos két partjának a rendezési munkálatai tavaly novemberben kezdődtek el Kolozsváron, a Dónát út és a Ferenc József (Horea) úti híd között. A nagyszabású, 2023 áprilisáig tartó munkálatok eredményeként a folyó mindkét partja a „21. századi elvárásoknak megfelelően” fog kinézni, ígérte a munka kezdetekor Emil Boc polgármester.
A spanyol Práctica és a kolozsvári Planwerk tervezőiroda által közösen megnyert látványtervek alapján zajló munkálatok a Dónát negyedben kezdődtek, szakaszonként újabb partrészeket vettek be a munkagépek.
A kolozsvári polgármesteri hivatal 2020 májusában írta alá a szerződést a Szamos-part felújítására, a Regionális Operatív Program (POR) keretében futó projekt szerint 25,5 millió eurót fordíthat a folyópart felső, Ferenc József (Horea) útig terjedő szakaszának a felújítására.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Ennek képviselője, José Mayoral Moratilla építész úgy nyilatkozott, hogy projektjük révén a Szamos a várost két részre osztó „sorompóból” találkozóhellyé válik, ahol a szabadidejüket tölthetik a lakosok. A spanyol cég terve jobban összekapcsolná a folyó két partját egymással, illetve a közeli parkokkal, ezáltal megnövelve a zöld-
övezetek területét.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Látványos változás a Garibaldi híd és a régi, Horea Demian Sportcsarnok környékén várható, ahol felszámolják a parkolót, és a terepet átengedik a gyalogosoknak. A spanyol cég terve szerint az egyetemi (Babeș) park mellett található Rózsák parkját is a folyóparthoz csatolnák, illetve felüljáróval kötik össze a Dónát (Grigorescu) negyed felőli parton található játszóterekkel, sportpályákkal, ez hamarosan elkészül.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
A munkálatok második szakaszában a kereskedelmi és iparkamara mögötti részt is átalakítják: felszámolják a jelenlegi parkolót, kis teret hozva létre, melyet összekötnek a folyóparti zöldövezettel.
A partrendezés 14 kilométeren, mindkét parton zajlik, eredményekén a folyópart enyhén lejteni fog, hogy közelebb legyen a víz szintjéhez, ugyanakkor teraszosítják is, hogy ezáltal a kolozsváriak „közelebb kerülhessenek” a folyóhoz.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!