
Fotó: Sófalvi Szabolcs/Facebook
A Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében a környezetvédelmi minisztériumnak 35 ezer eurós kártérítést kell fizetnie egy medvetámadás következtében elhunyt férfi családjának – írta a bizbrasov.ro helyi portál.
2023. május 30., 13:222023. május 30., 13:22
A 66 éves áldozat a Brassó megyei Keresztváron (Teliu) lakott, a nagyvad pedig olyan súlyosan megsebesítette 2020 őszén, hogy belehalt sérüléseibe. Amint a portál felidézi, az áldozatra az országút mentén találtak rá, Keresztvártól nem messze, amikor már alig élt, a felismerhetetlenségig összeroncsolta arcát és mellkasát a nagyvad, szinte látszottak a csontjai.
A férfi összeesett az autó mellett, a mentők SMURD-helikopterrel kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.
Egyébként a hónap elején a székelyhon beszámolt arról, hogy két év alatt a második nagy összegű kártérítést ítélte meg a Hargita Megyei Törvényszék Hargita megyében történt medvetámadások sérültjeinek. Nemrég egy gyergyótölgyesi férfi keresetét is elfogadták, aki első fokon 20 ezer euró értékű kártérítésre jogosult a Környezetvédelmi, Víz- és Erdőügyi Minisztériumtól.

Számos változás történt a tavaly óta a vadkárok utáni kártérítéseket szabályzó jogszabályokban, amelyeket a gazdáknak tudniuk kell, mielőtt kihajtják az állataikat a legelőkre, vagy rábíznák a pásztorokra.

A töredékére csökkentette a másodfokon eljáró bíróság azt az összeget, amelyet kártérítésként köteles fizetni a környezetvédelmi tárca egy Hargita megyei medvetámadás sérültjének. Az ítélet nem jogerős, még van lehetőség egy fellebbezésre.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
1 hozzászólás