Hirdetés

Jó hír a sofőröknek: hamarosan megnyitják Nagyvárad agglomerációs körgyűrűjének első szakaszát

Nagyvárad, agglomerációs körgyűrű

Két hét múlva átadhatják a forgalomnak Nagyvárad agglomerációs körgyűrűjét

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Hamarosan befejeződnek Nagyvárad agglomerációs körgyűrűje Nagyürögd és Félixfürdő közötti első szakaszának kivitelezési munkálatai, két hét múlva már meg is nyithatják a forgalom előtt – tájékoztatott a Bihar megyei önkormányzat sajtóosztálya.

Krónika

2024. november 01., 11:302024. november 01., 11:30

A hivatalos bejelentés szerint a kivitelezők befejezték a 8,5 kilométeres szakasz aszfaltozását, már csak mintegy 50 méteres szakaszt kell aszfaltozni a kardói körforgalom övezetében, ahol már elkezdték az első aszfaltréteg leterítését, amely munkálatot a jövő hét folyamán fognak befejezni.

Ezzel párhuzamosan zajlik az útjelző táblák kihelyezése és az útburkolati jelek elkészítése.

Hirdetés
Idézet
Terveink szerint a november16–17-ei hétvégén fogjuk megnyitni a forgalom előtt az agglomerációs körgyűrű 8,5 kilométeres első szakaszát.

Ennek köszönhetően sokkal gyorsabb lesz a közlekedés a Nagyvárad–Arad, illetve a megyeszékhelytől öt kilométerre található Nagyvárad–Déva főutak között. Így például azoknak, akik Nagyszalonta térségéből Félixfürdőre utaznak, legalább 7 kilométerrel rövidebb lesz az útjuk” – nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Nagyvárad, agglomerációs körgyűrű Galéria

Az agglomerációs körgyűrű nagy ívben kerüli el Nagyváradon

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Az agglomerációs körgyűrű első szakaszaszának kivitelezési munkálatait az ASFAMIXT Kft. (fővállalkozó), az. OPR ASFALT Kft. és a DACIA FABER Kft cégekből álló konzorcium végzi. A beruházás értéke 70 143 942,59 lej áfa nélkül.

korábban írtuk

Újabb Bihar megyei körgyűrűt adtak át a forgalomnak
Újabb Bihar megyei körgyűrűt adtak át a forgalomnak

Jó hír az arra közlekedőknek: vasárnap 17 órakor átadták a forgalomnak a 9,3 kilométeres belényesi körgyűrűt – ez a Bihar Megyei Tanács által megvalósított hatodik elkerülő út.

A Félixfürdő és Fugyivásárhely közötti második szelvény kapcsán a megyei közgyűlés sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy a kivitelezési munkálatok több mint fele már elkészült.

Ennek kivitelezésével a PORR CONSTRUCT céget bízták meg, a szerződés értéke 81 688 374,45 lej áfa nélkül.

„Ez a legfontosabb infrastrukturális projekt Nagyvárad övezetében.

Idézet
Gyakorlatilag ez a megyeszékhely második körgyűrűje, amelynek teljes hossza 17 kilométer.

Ez az út nemcsak a Nagyvárad–Kolozsvár, Nagyvárad–Déva és Nagyvárad–Arad közötti főutakkal teremt összeköttetést, hanem a Bihar Megyei Tanács által idén nyáron befejezett három körgyűrűvel is, azaz a nagyürögdivel, a váradszentmártonival és a fugyivásárhelyivel. Az agglomerációs körgyűrű egyúttal egy új fejlesztési folyosó is lesz a metropoliszövezet számára, és csökkenteni fogja a forgalmi dugókat” – hangsúlyozta Ilie Bolojan.

korábban írtuk

Teljes hosszában megnyitották szombaton az élesdi körgyűrűt
Teljes hosszában megnyitották szombaton az élesdi körgyűrűt

Teljes hosszában megnyitották szombaton a Kolozsvárról Nagyvárad és a román-magyar határ irányába vezető gépkocsiforgalmat felgyorsítani hivatott élesdi körgyűrűt – közölte Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök.

A közlemény emlékeztet, a nagyszabású infrastrukturális beruházás megvalósítása érdekében a Bihar Megyei Tanács együttműködési megállapodásokat kötött a nagyváradi polgármesteri hivatallal, valamint a fugyivásárhelyi, a váradszentmártoni és a nagyürögdi önkormányzatokkal.

A beruházás finanszírozását a Fejlesztési Minisztérium biztosítja az Anghel Saligny Országos Program alapjaiból, a nagyváradi polgármesteri hivatal és a Bihar Megyei Tanács számára elkülönített keretösszegből.

korábban írtuk

Jó hír a Várad és Arad között autózóknak: frissen átadott körgyűrű gyorsítja a haladást
Jó hír a Várad és Arad között autózóknak: frissen átadott körgyűrű gyorsítja a haladást

Újabb Bihar megyei körgyűrűt adtak át a forgalomnak: a szombaton reggel 9 órakor megnyitott nagyürögdi elkerülő út a Nagyvárad és Arad között autózókat segíti a gyorsabb haladásban.

korábban írtuk

Újabb út épül Bihar megyében: összekapcsolják a nagyváradi és az agglomerációs körgyűrűt
Újabb út épül Bihar megyében: összekapcsolják a nagyváradi és az agglomerációs körgyűrűt

A jobb közúti összeköttetés biztosítása érdekében új utat fog építeni Nagyvárad agglomerációjában a Bihar megyei önkormányzat és a megyeszékhely polgármesteri hivatala – tájékoztatott pénteken a megyei közgyűlés sajtóosztálya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés