A jelöltet neje és kampányfõnöke, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter kísérte el a voksolásra. „Azokra a jelöltekre szavaztam, akikrõl tudom, hogy a közösség érdekében fognak dolgozni az elkövetkezõ négy évben, és betartják majd választási ígéreteiket” – nyilatkozta távozásakor Borboly.
Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje a változásra szavazott vasárnap délelõtt. „Egy európaibb várost akarok, melynek lakói jól érzik magukat otthonukban, és büszkék arra, hogy a megyeszékhely polgárai” – nyilatkozta Borbély.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje délelõtt 11 órakor szavazott a Gámán János Szakközépiskolában lévõ szavazókörzetben. „Én azért szavaztam, hogy Sepsiszentgyörgy, a legnagyobb magyar többségû erdélyi város, élhetõbb településsé váljon, melyre büszke lehet Háromszék és Székelyföld” – nyilatkozta voksolás után Antal.
„Az autonómiáért, a romániai magyar közösségért szavaztam – jelentette ki Kovács István, az MPP Kovászna megyei tanácselnökjelöltje. – Elsõ alkalommal választunk, nem csak szavazunk. Bármi is lesz az eredmény, ennek tudunk majd örülni”.
Tamás Sándor parlamenti képviselõ három gyerekével járult az urnák elé az oroszfalvi szavazókörzetben, délután 14 órakor. Az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje elmondta, az elsõ választási plakátok megjelenése után a kicsiknek részletesen be kellett számoljon arról, hogy édesapjuk fényképe miért szerepel a pannókon. „Eljöttek velem szavazni, és hagytam, hogy õk dobják be a lepecsételt lapokat az urnába. Azt mondták, a világ legjobb apukájára szavaztak” – mondta el a Krónikának Tamás.
Férjével és ötéves lányával járult az urnák elé a délelõtti órákban Biró Rozália, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje. Mint mondta, azokra gondolva pecsételt, akikért érdemes dolgozni, akik megérdemlik, hogy egy élhetõbb városban éljenek.
Kiss Sándor alig több mint fél percig tartózkodott a szavazófülkében. Az RMDSZ Bihar megyei tanácselnökjelöltje voksolás után úgy nyilatkozott, olyan jelöltekre szavazott, akik a kampány során bebizonyították, hogy képesek döntéseket hozni, és komoly fejlesztési stratégiát felmutatni az elkövetkezõ négy évre. Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei tanácselnökjelöltje a szavazást követõen a Krónikának úgy nyilatkozott: arra szavazott, hogy Kolozs megyét végre magyar ember vezesse, s hogy jobb legyen a megye sorsa. „Ha a megválasztásom mégsem sikerülne, akkor is bízom benne, hogy a mostani választás nyomán a megye lakosainak jobb lesz a jövõje – mondta. – Mindenesetre függetlenül attól, hogy az RMDSZ, illetve az MPP milyen eredményt ér most el, továbbra is szorgalmazom a két alakulat közötti párbeszédet.”
Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje, László Attila bevallása szerint a modernizációra, a decentralizációra, az esélyegyenlõség megteremtésére szavazott. „Természetesen az RMDSZ jelöltjeire pecsételtem, mert ezek nélkül a modernizáció, a decentralizáció és az esélyegyenlõség nem teremtõdhet meg” – mondta. Erõs önkormányzatokra, saját sorsukban dönteni tudó helyi közösségekre szavazott vasárnap Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke reggel 9-kor, a Maros megyei Marosszentkirályon adta le voksát. Úgy értékelte, az RMDSZ eddig is az egész magyar közösség szövetsége volt, és ezután is így akar cselekedni. „Versenyre szükség van a közösségen belül, de ezt a versenyt azelõtt kell lebonyolítani, most pedig a választásokon nekünk szolidárisan kell szavaznunk, hogy a jövõben is egységesen, összefogottan nézzünk szembe a kihívásokkal” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.
Tõkés László szerint az új magyar–magyar versenyhelyzetbõl „mindenképp az erdélyi magyar közösség kerül ki gyõztesen a helyhatósági választásokat követõen.” Az EP-képviselõ Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban berendezett körzetben szavazott.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.