Hirdetés

Jelen lenni ott, ahol szükség van – Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke a szervezet programjairól

Nagy az igény az otthongondozásra. Heti néhány alkalommal felkeresik az idős személyeket •  Fotó: Máltai Szeretetszolgálat Marosvásárhely/ Facebook

Nagy az igény az otthongondozásra. Heti néhány alkalommal felkeresik az idős személyeket

Fotó: Máltai Szeretetszolgálat Marosvásárhely/ Facebook

Állandó programjai mellett a válsághelyzetekben is jelen van a Máltai Szeretetszolgálat, hogy minél szerteágazóbban támogassa a rászorulókat. Dénes Mihály, a szervezet elnöke a háborúban és a pandémia idején nyújtott segélyszolgálatról, a több városban is elérhető, otthoni idősgondozásról, illetve a nemrég elindított programokról beszélt a Krónikának.

Oláh Eszter

2022. augusztus 06., 20:552022. augusztus 06., 20:55

A Máltai Szeretetszolgálat több mint harminc éve áll a romániai társadalom perifériájára szorult rétegek szolgálatában. A szervezet többek közt gyerekfoglalkozásokat tart, időseknek és fogyatékkal élőknek nyújt segítséget, illetve a roma közösségek felkarolásán is dolgozik néhány éve.

Dénes Mihály, a szervezet elnöke a Krónika megkeresésére a válsághelyzetekben történő, szükségszerű helytállásról, a nemrégiben elindított programokról, illetve az otthoni idősgondozást biztosító hálózatról beszélt, amelyre – többi szolgáltatásukhoz hasonlóan – óriási igény van.

Hirdetés

Jelen lenni a válsághelyzetekben

A legtöbb segélyszervezethez hasonlóan, idén a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységei is az ukrajnai menekültek határ menti segítésével egészültek ki.

Dénes Mihály elmondta, hogy a szervezet a háború kezdete óta részt vesz a rászorulók segítésében, önkénteseik február 27-e óta jelen vannak Szeretvásáron.

„Az első hónapokban önkéntesekkel dolgoztunk, egymást cserélve. Májustól viszont már alkalmazottaink is vannak, az önkéntesek inkább a nyári időszakban járnak a határ menti városokba” – mesélte a szervezet elnöke.

Szatmárnémetiben egy raktárépületben kialakított logisztikai központot hoztak létre, ahol a külföldi partnerektől kapott segélycsomagokat – vizet, alapélelmiszereket – osztották szét a menekültek közt. Innen hordják ki ugyanakkor saját autókkal a négy határ menti pontra a csomagokat. Emellett Máramarosszigeten is létesítettek egy segélypontot, ahol addig terveznek maradni, amíg szolgáltatásukra szükség van. Itt szintén alapélelmiszereket biztosítanak, télen meleg teát, kávét, nyáron rengeteg vizet osztanak szét.

„A korábbi hónapokhoz képest kevesebben érkeznek. Egy hónapja jártam Ukrajnában, egy határ menti városban, ahol a helyi polgármester elmondta, hogy a menekültek hetven százaléka visszatért az országba, arányában nagyon kevesen maradtak Európában” – ismertette.

Az elmúlt évek járványhelyzetére reflektálva a szervezet elnöke megosztotta, hogy egyáltalán nem volt könnyű időszak számukra, de igyekeztek a lezárások ideje alatt is aktívak maradni és azok „szolgálatába állni”, akiknek erre szükségük volt.

Mint mondta, külföldi partnereiktől rengeteg maszk- és kesztyűcsomagot kaptak, amelyeket idősek otthonában és plébániákon osztottak szét.

„Ha igény volt rá, meglátogattuk az időseket, betartva az akkori előírásokat. Jelen voltunk a pandémia teljes időszakában, és szerencsére sem részünkről, sem azok részéről nem történt megbetegedés, akiket segítettünk” – vázolta fel.

Lényeges alapszolgáltatások az otthoni idősgondozásban

Számos egyéb tevékenység mellett a Máltai Szeretetszolgálat több fiókjában is működteti az otthoni beteggondozó szolgáltatását. A temesvári otthongondozó program például 1996 óta, jelenleg ötven személlyel működik, de mint az elnök is elmondta, hosszú a várólista. Jelenleg tizenkét alkalmazottal dolgoznak a programban, amelyből nyolcan gondozók, de együttműködnek egy fizioterapeutával, egy orvosi, egy szociális asszisztenssel, illetve egy pszichológussal is.

A program lényege, hogy heti néhány alkalommal felkeresik az idős személyeket, akiknek a lakásában takarítást, rendrakást vállalnak, fürdetést végeznek, bevásárolnak, kiváltják a gyógyszereket, számlákat fizetnek. Hozzátette, van olyan, akinek lelki beszélgetésre van szüksége, amelyet szintén biztosítanak az idős személyek számára.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár van egy orvosi asszisztensük, aki kapcsolatot tart a háziorvossal és elkíséri az illetőt a rendelőbe, ez a szolgáltatás nem egyenértékű a betegápolással.

•  Fotó: Facebook/Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgy Galéria

Fotó: Facebook/Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgy

„A legtöbben egyedül élnek, nincs hozzátartozójuk. Nem mindenki mozgásképtelen, de a legtöbben nem hagyják el a szobát, mi vagyunk az egyedüliek, akik bekopogunk hozzájuk” – érzékeltette tevékenységük súlyát.

A programba való bekerülés legfőbb feltétele, hogy az idős személy rá legyen utalva a szolgáltatásra, azaz olyan személyek jelentkezését fogadják, akik egyedül élnek, és nincs a közvetlen közelben hozzátartozójuk. A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet jelenleg huszonöt idős személlyel tartja a kapcsolatot a tavaly indult segítőhálón keresztül; oda bárki betelefonálhat, ha segítségre van szüksége. Az alapszolgáltatások – bevásárlás, gyógyszerkiváltás, számlabefizetés, iratcsomó összeállítása és lelki beszélgetés – Temesvárhoz hasonlóan a Kovászna megyei városban is elérhetők.

„Eleinte csak egyszeri segítségnyújtásként indult, de hamar rájöttünk, hogy ezeknek a személyeknek arra van szükségük, hogy folyamatosan tartsuk velük a kapcsolatot” – magyarázta. A sepsiszentgyörgyi szervezetnél öt alkalmazott és további önkéntesek vesznek rész a programban, szükség esetén azonban a Diakónia, a Caritas és a Vöröskereszt is rendelkezésre áll a segítőhálóban.

A Máltai Szeretetszolgálat Romániában néhány éve romákat célzó programokkal is foglalkozik, az elmúlt években számos gyerekeknek és fiatal családoknak szóló foglalkozást indított az ország több pontján.

Szatmáron, Sepsiszentgyörgyön, Sepsikőröspatakon, Pitești-en és Bukarestben is léteznek már központok, ahol célzott tevékenységeket indított a szervezet. Bukarest központjában az idén, tavaly pedig egy Pitești melletti faluban nyílt meg a központ – tette hozzá a szervezet elnöke. Mint mondta, Csíkszeredában a tavalyi tűzvész óta szintén jelen vannak a romák által lakott negyedben, ahol az önkéntesek folyamatosan foglalkoznak az ott élő gyerekekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés