Hirdetés

Javítják az Olt-hidat Sepsiszentgyörgyön

Többéves ígérgetés után elkezdték a sepsiszentgyörgyi Olt-híd javítását. A rossz állapotban levő átkelőn évek óta nem végeztek javítási munkálatokat, néhány helyen kilyukadt, a szegélykövek, a korlát omladozik.

Bíró Blanka

2010. október 08., 09:182010. október 08., 09:18

Az Olt folyó felett átívelő hidat 1976-ban építették, és azóta egyszer sem végeztek rajta általános felújítást. Ezen az átkelőn halad át a Brassó–Csíkszereda közötti közúti forgalom, vagyis a 12-es országút része, ezért karbantartása az országutat kezelő hatóság feladata. Az országos főút javítását tavaly kezdték el, Kökös és Sepsibükszád között leaszfaltozták, de a hidakat, átereszeket és a településeken áthaladó szakaszokat kihagyták. A kivitelezési szerződés szerint idén kellett folytatni a munkálatokat, de a sepsiszentgyörgyi Olt-hídra eddig nem került sor. A folyó feletti átjáró keresztben teljesen megrepedt, látni lehetett a víztükröt, így az önkormányzat ideiglenesen kijavítatta a repedéseket.

Antal Árpád polgármester tavaly azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben idén nem kezdik el a felújítást, lezáratja a hidat az autós forgalom előtt. A híd lezárása nemcsak a sepsiszentgyörgyi autósok életét nehezítette volna meg, a Csíkszereda–Brassó között autózók is nagy kerülőre kényszerültek volna. A munkálatok idén sem kezdődtek el, így a héten Antal Árpád Anca Boagiu szállításügyi miniszterrel találkozott a fővárosban, és elpanaszolta, hogy a kivitelező halogatja a híd felújítását. Ennek hatására szerdán megjelentek a munkagépek, a négy sávból kettőt lezártak, és elkezdték a híd megerősítését. Csütörtökön az áram-, telefon- és internetszolgáltatók képviselői egyeztettek a kivitelezővel, és megszervezték, hogy még a héten elmozdítják a hálózataikat.

A tervek szerint a munkálatok során a hidat lebetonozzák, szigetelik, alatta kitakarítják az Olt medrét, a tartószerkezetét megerősítik, az aljzatát kicserélik, a járdákat és az úttestet újraaszfaltozzák. Antal árpád polgármester abban bízik, hogy a munkálatokat még idén befejezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés