Hirdetés

Járna, de nem jut

Tovább bonyolódik a zágoni erdők visszaszolgáltatása. Mint kiderült, jóval nagyobb az igény, mint amennyi erdő egyáltalán rendelkezésre áll. Az érintettek szerint mindig más a hibás.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2008. szeptember 10., 00:002008. szeptember 10., 00:00

György Ervin Kovászna megyei prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a zágoni Ana Ghica örökösei végleges és viszszavonhatatlan bírósági döntés birtokában kérik 173 hektár községi erdő visszamérését az eredeti területen. Csakhogy azt a területet már korábban visszamérték a zágoni önkormányzatnak, és arról a birtoklevelet is kiállították.

György Ervin szerint Zágon község a közigazgatási átszervezéssel sok területet veszített, ezért több az igénylés, mint amennyi erdő valójában a rendelkezésükre áll. Kiss József, Zágon polgármestere megkeresésünkre keserűen állapította meg, hogy nyolc év pereskedés után sem rendeződött a község erdőtulajdonának a visszaszolgáltatása. „A zágoni polgármesteri hivatal és a tanács nem akarja akadályozni a magánszemélyek tulajdonjogának rendezését, de mi is ugyanazt akarjuk: a jussunkat” – nyilatkozta a Krónikának Kiss József. Mint mondta, az önkormányzat készen állna lemondani az örökösök által követelt erdőről, ha máshol ugyanolyan minőségű területet kapna. A folyamat szerinte mindenképpen bonyolult lesz, hiszen egy érvényes birtoklevelet kell megsemmisíteni. Az önkormányzat ugyanakkor végleges és visszavonhatatlan bírósági döntéssel rendelkezik még 3400 hektár erdő visszaszolgáltatásáról. A Kovászna megyei földosztó bizottság augusztus elején jóváhagyta, hogy a község visszakapja 930 hektár erdejét, de még ezt sem mérték vissza. Az erdészet eddig arra hivatkozott, hogy nem kapta meg még a döntést. Kiss József reméli, a napokban ezt a területet legalább visszamérik. További kétezer hektár esetében a megyei bizottság és az állami erdészet egymásra hárítja a felelősséget, amiért nem jelölik ki a visszaszolgáltatandó területet. Az erdészet szerint a földosztó bizottság húzza az időt, a bizottság munkáját koordináló prefektus szerint pedig az erdő kijelölése az erdészet feladata lenne, hiszen az erdészek ismerik a területet. A falu ugyanakkor jogosan tart igényt közel 400 hektár legelőre, amely jelenleg a Buzău megyei Gura Teghii településhez tartozik. A Kovászna megyei prefektúra a napokban átiratban kéri a Buzău megyei prefektúra fennhatósága alá tartozó földosztó bizottságot, hogy hozzanak döntést az ügyben és a tulajdonjogot igazoló dokumentumok alapján állítsák ki a birtoklevelet Zágon községnek. Kiss József attól tart, hogy mire a hivatalos huzavona lezárul, erdő helyett már csak legelőket kapnak vissza. „Nyolc éve pereskedünk, és azóta gőzerővel folyik az erdeink kitermelése” – panaszolta Kiss József.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés