Hirdetés

Iszapkatasztrófa: romániai magyar szervezetek segélyezési felhívása

Közös segélyezési felhívást tettek közzé romániai magyar szervezetek a magyarországi környezeti katasztrófa károsultjainak megsegítésére.

2010. október 11., 13:232010. október 11., 13:23

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Gondviselés Segélyszervezet, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Civitas Alapítvány és a Lókodi Ifjúsági Alapítvány által Kolozsváron közzétett felhívásban az olvasható: „Megrendülve vettük tudomásul az anyaországi Veszprém megyében bekövetkezett tragikus környezeti katasztrófa hírét, amely emberéletek kioltása mellett felbecsülhetetlen ökológiai és anyagi károkat okozott. Megpróbált nemzettársainkkal való együttérzésünket segélyezési szándékunkkal fejezzük ki”.

Az aláírók emlékeztetnek arra, hogy az északkelet-magyarországi árvízkárosultak segélyezése céljából a Nemzeti Összetartozás Napján az említett szervezetek részvételével széles körű szervezetközi együttműködést hoztak létre Erdélyben. Mint megjegyzik, az elmúlt hónapokban gyorssegélyezéssel, pénzbeli és természetbeni adományokkal, önkéntesek helyszíni munkájával sikerült segíteniük a rászorulókon.

„A vörösiszap-áradat által okozott anyagi károk enyhítéséhez saját szervezeteink költségvetéséből is hozzájárulunk, ugyanakkor felhívással fordulunk mindazokhoz, akik valamilyen formában szeretnének bekapcsolódni jótékonysági tevékenységünkbe” – áll a dokumentumban.

Az említett szervezetek adományszervezési akcióikkal pénzsegélyeket gyűjtenek, amelyek rendeltetésszerű hasznosításáért felelősséget vállalnak, és ennek nyilvánosságát biztosítják.

A pénzbeli felajánlások fogadására a Gondviselés Segélyszervezet e célra nyitott és elkülönítve, közös felügyelet alatt kezelendő bankszámláit használják – olvasható a felhívásban, amelyben a segélyezés részleteiről érdeklődő személyek figyelmébe ajánlják a +40721267596-os telefonszámot (Szabó László), valamint az arviz2010@gmail.com elektronikus postafiókot, amelyekkel rendelkezésükre állnak.

Közlik a bankszámlaadatokat is. Eszerint a bankszámla-tulajdonos a Gondviselés Segélyszervezet (Asociatia Gondviselés Segélyszervezet); adószám: 23481515; számlavezető pénzintézet: Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca; Swift-kód: BTRLRO22.

Számlaszámok:
RON: RO92BTRL01301205I2145400
HUF: RO83BTRL01312205I2145400
EUR: RO19BTRL01304205I2145400
USD: RO03BTRL01302205I2145400

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés