
Fotó: Kincses Kolozsvár Egyesület
Idén újra várják a jelentkezőket az immár negyedik KMN-Donaton Terepfutóversenyre, amelyet a 13. Kolozsvári Magyar Napok zárónapján tartanak meg – tájékoztattak pénteken a szervezők.
2022. július 30., 09:032022. július 30., 09:03
Augusztus 21-én 10 órától a tavaly már bevált helyszínen, a Donát-legenda szülőföldjén, a törökvágási Kolozsvári Falumúzeum (Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Park) és a Hója-erdő területén mérhetik össze tudásukat a KMN-Donaton Terepfutóverseny résztvevői tíz különböző kategóriában (3–6 év közöttiek, 7–9 év közöttiek, 10–11 év közöttiek, 12–13 év közöttiek, 14–15 év közöttiek, 16–17 év közöttiek, 18–34 év közöttiek, 35–44 év közöttiek, 45–54 év közöttiek és 55 év felettiek) és három különböző – 1,5 és 10 kilométeres – távon.
A Kincses Kolozsvár Egyesület sajtószolgálata által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint
A nevezési díj 14 év alattiak számára 15 lej, a 14 év fölöttieknek pedig 25 lej. A rajtcsomagokat augusztus 20-án 15 és 20 óra között a főtéri Infópontnál vehetik át a résztvevők.
Fotó: Kincses Kolozsvár Egyesület
A „megfáradt versenyzőket” – a korábbi évek hagyományának megfelelően és a Fóti Sörfőzde felajánlásából – a célban egy pohár hideg sörrel vagy szörppel fogadják.
Mint ismeretes, a legenda szerint – közel 400 évvel ezelőtt –, épp a Hója-erdő területén (a KMN-Donaton Terepfutóverseny mai helyszínén) legeltetett Donát, aki egy éjszaka felfigyelt a Törökvágásnál Kolozsvárra támadó török seregre. Ezt követően a hős pásztor lélekszakadva futott be a városba, bezörgetett a Monostor-kapun, s rohant egyenest a városházára. Csak annyi ideje volt, hogy riassza a városlakókat, majd holtan összerogyott, de a katonaságot hamar összetrombitálták, s elkergették az ellenséget.
– írták a szervezők.
Az eseménnyel kapcsolatos további fontos információk találhatók a www.donaton.ro oldalon, valamint a Donaton Facebook-oldalán.
Ugyanakkor szintén a terepfutóverseny helyszíne ad majd otthont a hagyományossá vált, magyarnapos örömfőzésnek, valamint gyermekprogramok és élőzene is várja a falumúzeumba kilátogatókat. Az örömfőzés részleteivel és a regisztrációs feltételekkel hamarosan jelentkeznek.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!