
Épülhet az út, amely valószínűleg sok turistát vonz majd, gyönyörű a panoráma, a táj a Nagyenyed és Bucsony közötti mócvidéki szakaszon
Fotó: Fehér Megyei Tanács
Egy év áll a Fehér megyei Elis Pavaje Kft. rendelkezésére, hogy befejezze a csődbe ment és a munkálatokat félbehagyó román–olasz konzorcium helyett a Nagyenyed és Abrudbánya között, a Torockói-havasokon keresztül vezető 78 kilométeres mócvidéki út építését.
2022. december 08., 14:242022. december 08., 14:24
Gyulafehérvári cég folytathatja a Nagyenyed és Abrudbánya között, a Torockói-havasokon keresztül vezető mócvidéki út építését. Az új kivitelezési szerződés értelmében 12 hónap alatt kell átadnia az Elis Pavaje Kft.-nek azt a 78 kilométeres megyei utat, amelynek építéséhez három évvel ezelőtt egy román–olasz konzorcium látott neki.
Így értelemszerűen az idei átadás a jövő év végére marad – amennyiben a péterfalvi cégnek sikerül tartani a szerződésben vállalt iramot. Ennek érdekében a Szászsebes mellett működő vállalat már a decemberi ünnepek lejárta után nekivág az egykori Várszeg, a későbbi Rákóczi, mai Avram Iancu utca és annak folytatása több kilométeres nagyenyedi szakaszának.
Az önkormányzat már elvégezte a feladatát, a kábeleket és vezetékeket a föld alá „költöztette”. A sártengerrel járó igazi felfordulás csak ezután következik, amikor az utcákat elkezdik újjáalapozni. A település alpolgármestere, Lőrincz Helga azonban bízik az új vállalkozóban és a hatékony munkára tett ígéreteiben, hiszen „helybéliként remélhetőleg szívügyként kezeli majd a kérdést”.
A mintegy 78 kilométeres út Nagyenyedről, a Bethlen-kollégium tőszomszédságából indul, és a Torockói-havasokon kanyarog az Abrudbánya melletti Bucsonyig, ahol csatlakozik a 74-es országúthoz.
A DJ107 erdőkön, tisztásokon, szorosokon halad át. Három elszigetelt községet – Fenyőremetét, Nagyponort, Mogost – és azok elnéptelenedett falvait, tanyavilágát próbálja majd közelebb hozni a civilizációhoz.
Az úttól néhány kilométerre számos olyan tanya van, amelyen ma már mindössze egy-két családot találni. A térségben rengeteg elhagyatott, omladozó házat, viskót látni, de néhány ízlésesen felújítottat is, amelyet hétvégi nyaralóként használnak.
A hagyományos parasztházak és vízimalmok visszaállítását nem bízzák a véletlenre vagy az új tulaj ízlésére; a munkálatok a nagyszebeni Astra falumúzeum felügyelete alatt folynak. Ha ezelőtt négy évvel még senki nem érdeklődött eladó telkek iránt, ma már négyzetméterenkénti négy-öt euróért, vagy helyenként ennél is drágábban cserélnek gazdát a földterületek.
Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester az ország talán legszebb turistaútjának tartja a Mócvidéken, sok helyen ezer méter magasban kacskaringózó 78 kilométeres szakaszt – nem csak az út menti táj, hanem a pazar panoráma miatt is. Bizonyos kilátópontokról jól látható a Tordai-hasadék, a Detonáta, az Öreghavas, de tiszta időben a távolabbi Retyezát és a Kudzsiri-havasok vonulata is jól kivehető.
Ezt jól érzékelik a vendéglátóipari egységek tulajdonosai is, akik közül egy páran már elkezdték szállodáik korszerűsítését. Kopenetz Loránd abrudbányai önkormányzati képviselő a Krónikának arról beszélt, hogy az útépítés számos bukaresti és konstancai tehetős befektetőt vonzott a mócvidéki szakaszra, olyanokat, akik idegenforgalmi tervekkel érkeztek földet vásárolni.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!