Ipartörténeti múzeum és közösségépítés a nagyvarjasi Borzák-malomban

A kommunisták széthordták, az örökösök darabonként építették újjá

Néhai Borzák István ezermester hírében állt, a búzaőrlés, a lisztkészítés folyamata pedig egyenesen a szenvedélye volt, így született meg a saját tervei alapján a malom – mesélte Bálint György, Borzák István veje. „A malom az 1940-es évek elején épült és 1949-ig működött. A második világháborút átvészelte, s mivel kiskapacitású parasztmalomként tartották nyilván, nem államosították. De ’49-ben az akkori hatóságok kieszelték, hogy mégis el kell venni tőle, és azt fogták a tulajdonosra, hogy nem fizetett adót. Persze ez koholt vád volt. Miután a fogadott ügyvéd bebizonyította, hogy nem igaz, ráfogták, hogy »magyarkodott«, és egyszerűen kizavarták! Apósomat elvitték három év kényszermunkára, anyósom meg két kisgyerekkel el kellett költözzön a faluból, nehogy fölgyújtsák a malmot. Egyik napról a másikra a tehetős család – mert olajprésük és a környéken elsőként rizsföldjük is volt – nincstelenné lett” – foglalta össze elérzékenyülve a család meghurcolásának történetét Gyuri bácsi.

Így került állami tulajdonba a malom, amit a kollektivizálás után raktárként használták. Az 1989-es rendszerváltást követően, 1990-ben Bálint György elindította a visszaszolgáltatási procedúrát. „Nagyon sokat jártam utána, és az állam, amelyet a nagyiratosi önkormányzat képviselt, több ízben is fellebbezett a nekünk kedvező ítéletek ellen, de a Temesvári Táblabíróság végül is jogerősen úgy döntött, hogy visszakaphatjuk. Egy romhalmaz volt, szemétteleppel az udvaron, mert az összes berendezést elvitték – idézte fel a körülményeket. – Akkor két évre elmentem Németországba dolgozni, de csak azért, hogy megszerezzek egy hasonló, 1960-as évekbeli berendezést. Fölfedeztem egy németországi újsághirdetésben, hogy eladó, és hétvégenként mentem, lebontottam darabonként, majd hazahoztam, és másfél év alatt újra felszereltük a malmot, két éven belül pedig elindult. Hogy apósom, aki megérte, mit érzett akkor, mikor újraindult, csak ő tudná megmondani...”

A közösségi élet kovásza a malom

2018 óta hagyománnyá váltak a nyári találkozók a kistérség közéleti személyiségeivel, hagyományőrzőkkel, az épített és szellemi örökséget ápolókkal a Borzák-malomban. Mindenkit családjával együtt vár a házigazda, a résztvevő gyerekek számára a kikapcsolódás, a szórakozás mellett a molnármesterséggel való ismerkedési lehetőséget is kínál Bálint György.

„A gyerekek fedezzék fel és szeressék meg újra a barkácsolást. Itt van vasfűrész, satu, kézzel működő fúrógép, sőt egy több mint 150 éves esztergapadunk, ami működőképes. Apósom azt mondta: nem szaladunk minden csavarért a boltba, hanem megesztergáljuk. Helyben megcsináltunk mindent. Szeretném, hogy a fiatalok ismerjék meg a régmúlt időket, megpróbálom a gyerekeket kihozni, hogy érezzék jól magukat, egy kis sportterem is van az olajprés helyén, az udvaron focizni is lehet. Jöhetnek bármikor, csak szóljanak előre, hogy fogadhassuk őket” – mutatott körbe az egyik ilyen korábbi rendezvényen Gyuri bácsi.

„Innen indítottuk a búza szállítását, ezzel a kétütemű kapcsolóval. Ez villanymotor, de eredetileg egy Lanz-Bulldog dízelmotor működtette, mert akkor még nem volt bevezetve a villanyáram. Ott a mázsa, 1866-ban építették, és ma is működik, 500 mázsát mér. Ha zsákban hozták a búzát, beöntötték ide, a garatba, onnan a felvonó felvitte, ráment egy szelektorra, a pelyvát és a szalmát különválasztotta, aztán fölment egy másik felvonóval, aztán megint lehoztuk, és betettük a pihentetőbe, ahol egy kicsit megnedvesítettük, hogy a héját a hántoló könnyebben leszedhesse. Utána lefolyt a hengerekre, s miután megőrölték, újra felvitték a szitára, utána zsákokba raktuk. A liszt melegen jött, ezért átment egy rendszeren, ami lehűtötte, hogy ne kerüljön úgy a zsákokba, mert akkor szagos lesz. Kétféle lisztet készítettünk, amit aztán lehetett raktározni, szállítani” – mutatta be a több szinten zajló munkafolyamatot.

Bálint György szerint az volt az értéke a békebeli időknek, hogy a mesterség általában apáról fiúra, majd unokára szállt. „Ez megszűnt már. Nincs szakképzés, nem találni már embert erre a munkára. Most már nagykapacitású, számítógépvezérlésű malmok működnek, amelyekkel nem versenyezhetünk. De hát ez a természetes, a fejlődés, a haladás, így van rendjén. Csak sajnos a malomipar, a molnármesterség ilyen formában teljesen kihal” – sajnálkozott a malommúzeum alapítója.