Hirdetés

Igazgatók kerestetnek Háromszéken

Több mint 120 önéletrajzot nyújtottak be a Kovászna megyei RMDSZ-hez a megyei intézmények vezető állásaira pályázó szakemberek. A szövetség megyei vezetői tavaly elkezdték készíteni az adatbázist, amely azokat a szakembereket tartalmazza, akik helyi és bukaresti vezetői tisztségekre javasolhatók.

Bíró Blanka

Végh Balázs

Forró Gyöngyvér

2010. február 02., 08:572010. február 02., 08:57

A Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ Kovászna megyében összesen 102 igazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségen osztozott, a szövetség ezek 65 százalékát kapta. Tischler Ferenc megyei ügyvezető elnök szerint a tisztségekre pályázók között sok a fiatal, nem mindannyian tagjai a szövetségnek. Eddig csupán a megyei egészségbiztosítási pénztár élére nincs jelentkező.

Tischler szerint nem akarnak olyan személyt javasolni, akit a szakmai szervezetek nem fogadnak el. A héten több meghallgatást is szerveznek, a pénztár mellett az erdészeti felügyelőség és a pénzügyőrség élére keresik a megfelelő vezetőt. A PDL a tisztségek 80 százalékát illetően nevesítette az igazgatókat, míg az egyik alprefektusi tisztségbe Benedek Káplár Gábor volt Brassó megyei kormánybiztos-helyettest jelölték. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök a normalitás jeleként értékelte a döntést.

Egyezség Hargita megyében

Hosszas tárgyalások után Hargita megyében is megegyezett az igazgatói székek elosztásáról az RMDSZ és a PDL, az eredménye azonban egyelőre nem nyilvános. A területi RMDSZ tizenöt tagú vezető testületéből csupán négyen voltak jelen a tárgyalásokon, így amíg mindegyikük jóvá nem hagyja az eredményt, az csupán javaslat – mondta a Krónikának Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.

„Ez román–magyar tárgyalásként is felfogható, ezért azt szeretnénk, ha etnikai paktumként fogadnák el” – mondta az elnök. Reményei szerint az egyezség alappillérei akkor is állni fognak, amikor az RMDSZ már nem lesz kormányon. „Azt szeretném, ha megszűnne a politikai alapú kinevezésű rendszer, és az igazgatók újból köztisztviselőkké válnának” – fejtette ki Borboly, aki szerint emiatt is fontos, hogy a tisztségeket szakemberek töltsék be. A végső egyeztetésre várhatóan pénteken kerül sor.

Meddő tárgyalások Szatmárban

Bár a kormánypárt Szatmár megyei vezetői többször is tárgyalóasztalhoz ültek, több fontos kérdésben még nem sikerült közös nevezőre jutniuk. „A legfontosabb nézetkülönbség az országos megállapodás helyi szintű hatását érinti. Az RMDSZ ugyanis minden olyan megyében, ahol megegyezés született, csupán a dekoncentrált intézmények vezetőségváltását kérte és vállalta a magyar lakosság számarányával megegyező mértékben. Ez Szatmárban 35,2 százalék” – áll a szövetség tegnapi közleményében.

Eszerint nem zárkóznak el a tárgyalásoktól, ám úgy vélik, hogy „az intézményvezetői tisztségek kérdése nem köthető a helyi önkormányzatokban kialakított politikai koalíciók és együttműködések átértékeléséhez”. Hozzáfűzik, az egyeztetésnek ebben a fázisában tárgytalan alelnökváltásról, alpolgármester-váltásról, a helyi önkormányzatokban való koalíciók újratárgyalásáról beszélni, ahogy a PDL kéri. Csehi Árpád Szabolcs tanácselnök szerint a megye és Szatmárnémeti közigazgatásában egyensúly tapasztalható, amelyet az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) teremtett meg, és ezt nem kívánja felrúgni.

Mint arról beszámoltunk, a két kormánypártnak Kolozs megyében sem sikerült egyezségre jutnia, így a bukaresti pártvezetésre bízták az intézményvezetői tisztségek elosztását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés