Hirdetés

Ifjúsági tábor Narniában

Szilágy megye – Az evangéliummal ismerkedhettek a fiatalok Hídalmáson A Narnia krónikái történetével hozták közelebb a Szilágy megyei fiatalokhoz az evangélium fő fogalmait. A szervezők szerint a fiatalok fogékonyabbak a mesés megközelítésre. Úrvacsoraosztással és filmvetítéssel fejeződött be a zilahi egyházmegye idei ifjúsági tábora vasárnap.

2008. július 28., 00:002008. július 28., 00:00

A Szilágy megyei Hídalmáson 44 fiatal, idén rendhagyó megközelítésben, a Narnia krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a csodálatos ruhásszekrény története révén ismerkedett az evangélium fő fogalmaival.

Az idei év az ifjúságé
A fiatalok Szilágyballáról, Mocsolyáról, Szilágycsehből, Zilahról, Szilágypanitról és Egrespatakról érkeztek Hídalmásra, ahol hat lelkész vezetésével táboroztak. A Zilahtól 40 kilométerre található településen mindössze 30 református él, a parókiát ezért az egyházmegye vette gondozásába, és három éve ott tartják az ifjúsági táborokat, tudtuk meg Bogdán Zsolt esperestől, aki maga is kinn volt a táborban. Az idei évet egyébként az ifjúság éveként hirdették meg az egyházmegyében, így a szokottnál is nagyobb hangsúlyt kapnak az ifjúsági tevékenységek a gyülekezetekben. A gyermekek szemmel láthatóan szívesen fogadják az újítást, vélte az esperes, a kegyelem, a megbocsátás és a szeretet fogalmát, a protestantizmus kulcsfogalmait segít elmélyíteni az új megközelítés.

A beszélő állatok hazája
„Miután Narnia a beszélő állatok hazája, azt hiszem, hogy Jézus is beszélő állattá változna, ahogyan itt, a Földön emberré lett. Úgy festettem le ott, mint oroszlánt, miután ő az állatok királya, Krisztust a Biblia úgy említi, mint „Júda oroszlánja”, és furcsa álmaim voltak oroszlánokkal, mikor dolgozni kezdtem a könyvön” – idézte C. S. Lewist, a könyv íróját Tóth László szilágycsehi lelkipásztor. Mivel az általuk használt, Az oroszlán, a boszorkány és a csodálatos ruhásszekrény című kötet a szerző szerint a keresztre feszítést és a feltámadást beszéli el, és rendelkezésükre állt Miklya L. Mónika és Miklya Zsolt Az oroszlán nyomában című tábori feladat- és ötlettára, úgy döntöttek, idén „Narniában” rendezik meg a tábort. Hat csoportra osztották a fiatalokat, s minden csoportnak megvolt a maga feladata: lerajzolták Narnia térképét, megírták az ország „hivatalos” és „szamizdat” krónikáját, megmintázták a szereplőket, illetve elkészítették a narniai fotókat is.
„A fiatalok fogékonyabbak a mesés megközelítésre, mint az előadásokra. Élményeiket, véleményüket könnyebben megfogalmazzák a szereplők bőrébe bújva” – vélte Kádár Tamás előadó-tanácsos, aki nemcsak a térképrajzolásra biztatta csoportját, hanem testmozgásra is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés