Hirdetés

Ififőváros: Emil Boc ígéri, odafigyelnek a többnyelvűségre

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere fogadta pénteken a magyar ifjúsági szervezetek képviselőit, és megígérte nekik, hogy hivatala ezentúl fokozottan odafigyel az Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat többnyelvűségére – tájékoztatta az MTI-t Rés Konrád Gergely, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke.

Hírösszefoglaló

2015. január 17., 17:352015. január 17., 17:35

A megbeszélést hat magyar ifjúsági szervezet kezdeményezte, sérelmezvén, hogy a korábbi vállalásokkal ellentétben az ifjúsági főváros programsorozat szilveszteri nyitórendezvénye kizárólag román nyelvű volt, és még a sorozat logójáról is lehagyták a nem román feliratokat.

A magyar ifjúsági szervezetek korábbi közleményükben emlékeztettek: nyertse pályázatában a város vállalta, hogy az ifjúsági főváros rendezvényein öt nyelven (románul, magyarul, angolul, németül és franciául) kommunikál majd.

Rés Konrád Gergely az MTI-nek elmondta, a pénteki megbeszélés jó hangulatban zajlott, a polgármester elismerte, hogy hibázott a hivatal. Hozzátette, hogy nem rossz szándék, csupán figyelmetlenség folytán történt a hiba.

Megköszönte, hogy a magyar fiatalok ezt időben jelezték, és vállalta, hogy az ifjúsági főváros további rendezvényein érvényesül majd a többnyelvűség. A polgármester megígérte, hogy egy hónapon belül kicserélik azt az óriásmolinót, amely a város Nagyvárad felőli bejáratánál hirdeti – egyelőre csak román nyelven – a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvényeit.

Egy nappal korábban a rendezvényeket koordináló Share Föderáció is megerősítette elkötelezettségét a programsorozat többnyelvűsége mellett.

Az Európai Ifjúsági Fórum 2012 novemberében döntött arról, hogy 2015-ben Kolozsvár viselheti az Európa Ifjúsági Fővárosa címet. A cím megpályázását a magyar fiatalokból álló Pont Csoport kezdeményezte. A pályázatfigyeléssel és pályázatírással foglalkozó csoport az EU Fiatalok Lendületben elnevezésű programján keresztül támogatást nyert a pályázati csomag összeállítására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 01., vasárnap

Kolozsvár vezetése is mérlegeli a játéktermek kitiltását a városból

Kolozsváron is fontolóra veszik a játéktermek betiltását, miután korábban több polgármester is jelezte, hogy bezáratja az általa vezetett településen működő ilyen létesítményeket.

Kolozsvár vezetése is mérlegeli a játéktermek kitiltását a városból
Hirdetés
2026. március 01., vasárnap

A DK mellett, a külhoni magyarok szavazati joga ellen kampányol az RMDSZ volt honatyája

Nyíltan felsorakozott a Demokratikus Koalíció (DK) mögé Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke, aki egyetért Dobrev Klára ellenzéki alakulatával, hogy a határon túli magyaroknak nem kellene szavazniuk az anyaországi választáson.

A DK mellett, a külhoni magyarok szavazati joga ellen kampányol az RMDSZ volt honatyája
2026. március 01., vasárnap

Angyalkoktél, pohárfedők – Biztonságosabbá tennék az éjszakai életet Kolozsváron

A zaklatások és visszaélések megelőzését célzó intézkedéscsomagot javasol az USR kincses városi szervezete Biztonságos Kolozsvár néven. A kezdeményezés a szórakozóhelyeken és fesztiválokon tapasztalható kockázatok csökkentésére összpontosít.

Angyalkoktél, pohárfedők – Biztonságosabbá tennék az éjszakai életet Kolozsváron
2026. március 01., vasárnap

Rendkívül nehéz mentőakció során hoztak le három eltévedt ukrán állampolgárt a máramarosi hegyimentők

A hegyimentők sikeresen kimentettek három ukrán állampolgárt, akik szombaton eltévedtek a Máramarosi-havasokban, több mint 1600 méteres magasságban – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Máramaros megyei Salvamont.

Rendkívül nehéz mentőakció során hoztak le három eltévedt ukrán állampolgárt a máramarosi hegyimentők
Hirdetés
2026. március 01., vasárnap

A maga korában műszaki és építészeti vívmánynak számított az aradi víztorony

Az építészeti és mérnöki szempontból is különlegesnek számító víztorony 130 évvel ezelőtt épült, és terveit a feltételezések szerint a neves építész, Ybl Miklós budapesti irodájában készítették.

A maga korában műszaki és építészeti vívmánynak számított az aradi víztorony
2026. február 28., szombat

Borbás Marcsi Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett

Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a Hargita Megyei Tanács sajtószolgálata.

Borbás Marcsi Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett
2026. február 28., szombat

Felmentették Temesvár korábbi polgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól

A temesvári ítélőtábla jogerősen felmentette Nicolae Robut, a Béga-parti város korábbi polgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól abban a korrupciós ügyben, amelyet kilenc évvel ezelőtt indított ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Felmentették Temesvár korábbi polgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól
Hirdetés
2026. február 27., péntek

Vasútfelújítás Erdélyben: kiszabadul a gyönyörű szoros a bürokrácia szorításából?

A Sebes-Körös szurdokvölgyében elénk táruló pazar látványhoz messze nem tudtak „felnőni” a Kolozsvár és a magyar határ között húzódó vasútvonal felújítását engedélyező hivatalnokok.

Vasútfelújítás Erdélyben: kiszabadul a gyönyörű szoros a bürokrácia szorításából?
2026. február 27., péntek

Azonosítatlan sírokra bukkantak a ledőlt templomtorony helyén Szilágycsehben

Az épített felelős kezelését nevezte prioritásnak Demeter András kulturális miniszter, miután pénteken ellátogatott Szilágycsehbe, ahol a hónap eljén összemlott a református templom tornya. Kiderült, temetőre bukkanhattak a ledőlt templomtorony alatt.

Azonosítatlan sírokra bukkantak a ledőlt templomtorony helyén Szilágycsehben
2026. február 27., péntek

Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata

Nemzetközi csalás gyanúja miatt felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban.

Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata
Hirdetés
Hirdetés