
Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal
Idén fog hozzá a nagyváradi önkormányzat az eddigi legnagyobb uniós projektjének a megvalósításához: az új járványkórház és tüdőgyógyászat 130 millió euróból épülne fel.
2022. január 21., 14:252022. január 21., 14:25
Marius Moş, a nagyváradi polgármesteri hivatal nemzetközi finanszírozású projektekkel foglalkozó igazgatóságának vezetője az Agerpresnek úgy nyilatkozott, hogy most készítik elő a közbeszerzési eljárást a tervezésre és kivitelezésre.
Mint mondta, a váradi polgármesteri hivatal által megvalósított nagyszámú európai uniós projekt közül el lesz a legnagyobb, eddig a hőerőmű korszerűsítése került a legtöbbe, 80 millió euróba. A 130 millió eurós kórházépítési projektre az országos újjáépítési terv keretében nyernek uniós finanszírozást.
A terv szerint négy épülettömböt húznának fel – egyik négy-, egyik két-, míg kettő kétemeletes lenne –, de egy 175 férőhelyes parkolót is létrehoznának az egykor a katonaság tulajdonát képező 2,5 hektáros területen.
Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal
Az új létesítmény a Dr. Gavril Curteanu városi kórház keretében működne, járóbeteg-rendelő és sürgősség is tartozna hozzá, külön részlegen foglalkoznának a TBC-s betegekkel és több műtővel is rendelkezne. Emellett konferenciaterem és tanterem is lenne benne az orvosis egyetemi hallgatók számára.
Az egészségügyi intézményt a legkorszerűbb berendezésekkel és műszerekkel szerelik fel, a kórház fűtését pedig energiatakarékos módon oldják meg zöldenergiák, többek között a Nagyváradon megtalálható termálvíz hasznosításával.
A hírügynökség szerint az új járványkórház és tüdőgyógyászat csak egy a nagyváradi polgármesteri hivatal 15 uniós finanszírozású idei projektje közül, melyek összértéke 345 millió euróra rúg.

Románia legmodernebb kórháza lesz az a járványkórház, melyet a következő években építenének fel Nagyváradon. Az ötletet a koronavírus-járvány szolgáltatta.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!