
Kényszervégrehajtásra készülve. Az ANAF Iohannisék nagyjából 5 millió lej értékű javait szeretné zárolni
Fotó: Klaus Iohannis/Facebook
Beigazolódott a múlt heti sajtóértesülés: az Országos Adóhatóság (ANAF) a bírósághoz fordul, hogy lefoglalhassa azt a házat, ahol Klaus Iohannis a feleségével él, amíg meg nem kapja a volt elnöki házaspárhoz az utólag elkobzott nagyszebeni ingatlan bérleti díjából befolyt összeget. Az ANAF a volt elnöki pár nagyjából 5 millió lej értékű javait szeretné zárolni.
2025. november 20., 12:402025. november 20., 12:40
2025. november 20., 12:402025. november 20., 12:40
Az adóhatóság csütörtöki tájékoztatása szerint a brassói regionális igazgatóság által kezdeményezett intézkedés annak a törekvésnek a folytatása, hogy „elismerjék az állam tulajdonjogát és kártérítést kapjanak Klaus Iohannistól és feleségétől az ingatlan használatának elvesztéséért”.
– áll az ANAF közleményében.
Amint arról korábban írtunk, az ügy előzménye, hogy sajtóértesülések szerint a Iohannis házaspár nem reagált pozitívan a mediációs eljárás során a tartozás visszafizetésének átütemezésére vonatkozó javaslatra.
A Iohannis család 16 év alatt összesen 4,7 millió lej bérleti díjat szedett be a Nagyszebenben, a Nicolae Bălcescu utcában található ingatlan után, amelyet a bíróságon elvesztettek.

Az ANAF a bírósághoz fordul, hogy lefoglalhassa azt a házat, ahol Klaus Iohannis a feleségével él, amíg meg nem kapja a volt elnöki házaspárhoz az utólag elkobzott nagyszebeni ingatlan bérleti díjából befolyt összeget – értesült az Economedia.ro.
Mint ismeretes, 2015 novemberében a brassói táblabíróság úgy döntött, hogy az ingatlant Iohannis házaspár jogtalanul birtokolta, és 2016 áprilisában a család tulajdonjogát törölték a földhivatali nyilvántartásból.
Végül a legfelsőbb bíróság tavaly szeptemberben mondta ki a jogerős ítéletet, amely értelmében Iohannis elvesztette az ingatlant.
Mielőtt végleg elvesztette az ingatlant, Klaus Iohannis nyilvánosan kijelentette, hogy visszafizeti a pénzt, amint a bíróság jogerős döntést hoz. Azonban ez nem történt meg, és a végrehajtási eljárásokat több, a társtulajdonosok által indított bírósági eljárás nehezítette.
Ugyanakkor, miután Iohannisék megtagadták a szebeni belvárosban található ingatlan önkéntes átadását, az ANAF kényszervégrehajtást indított.
Az ingatlant eredetileg az egykori államfő szerezte meg, amikor 3200 euróért megvásárolta az Egyesült Államokban élő Rodica Baștea tulajdonrészét. Ám a bíróság később megállapította, hogy a vásárláshoz bemutatott öröklési okmányok hamisak voltak, és az ingatlan visszakerült az állam tulajdonába.

Nincsenek arra utaló jelek, hogy a Iohannis házaspár ki akarná fizetni a Nicolae Bălcescu utca 29. szám alatti nagyszebeni ingatlan jogtalan használatából származó összegeket – jelentette ki péntek este az országos adóhatóság (ANAF) elnöke.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!