Hirdetés

Hiányos a Szatmár megyei egészségügyi intézmények tűzvédelmi felszereltsége

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Nem kielégítő a Szatmár megyei egészségügyi intézmények tűzvédelmi felszereltsége – derült ki a prefektúra és a katasztrófa-elhárítási felügyelőség (ISU) közös ellenőrzési akciója során a hétvégén.

Végh Balázs

2010. szeptember 06., 08:392010. szeptember 06., 08:39

A prefektúra közleménye szerint egyik fő veszélyforrás, hogy a folyosókon és kórtermekben lévő poroltó készülékeket ritkán ellenőrzik, a belső tűzcsapok elavultak, és nincsen elegendő tűzoltóslag sem. Az elektromos hálózat tekintetében is komoly hiányosságokat fedeztek fel, mert a kórházakban nincsenek elektromos tűzérzékelő és riasztó berendezések, a legtöbb égőt nem védi semmilyen búra, s mint kiderült, az épületekben az elektromos hálózat biztosítékai, illetve a villamosvezetékek gyakran gyúlékony felületekhez vannak rögzítve. Emellett nincsenek megfelelően feltűntetve a veszély esetén igénybe vehető vészkijáratok, és a vészútvonalakon lévő ajtók befelé nyílnak, amely jelentősen megnehezíti a mentési folyamatot.

A szakértői véleményezés szerint a magatehetetlen páciensek mentésére nincsen megfelelően kidolgozott stratégia sem, hiányoznak a gáz- és füstszivárgást jelző elektromos riasztóberendezések, a fűtésrendszer kéményeit pedig nem tisztítják rendszeresen. A legaggasztóbb, hogy a kórtermek bejárati ajtói több helyen keskenyebbek, mint a kórházban használt kerekes ágyak, s ez tűz esetén nagyon körülményessé teszi az ágyhoz kötött betegek mentését.

Nem jobb a helyzet a nagykárolyi, pár éve épített betegellátóban sem, hiszen az ott lévő 80 centiméteres ajtón sem férnek ki az egy méter széles kórházi ágyak. A sajtóval közölt értékelésből azt is megtudtuk, a katasztrófavédelmi felügyelőség folyamatosan ellenőrzi a kórházakat, és többször meg is büntette az intézményvezetőket a hiányosságok miatt, a helyzet mégsem változott. A kiszabott bírságok esettől függően 2500 és 5000 lej között mozognak.

A kórházigazgatók azzal védekeznek, hogy a szaktárca nem utalta ki a tűzvédelmi felszerelések korszerűsítéséhez szükséges pénzalapot, ezért nem tudnak változtatni az állapotokon. Radu Giurca prefektus szerint a most végzett felmérés eredményeit haladéktalanul továbbítják az Egészségügyi Minisztériumba, illetve tájékoztatják a megyei önkormányzatot is, mert közös akciótervet kell kidolgozniuk az állapotok rendezésére. A szakemberek szerint csak az intenzív osztályok felszereléséhez Szatmárnémetiben 76, Avasfelsőfaluban 15 füstérzékelő készüléket kellene beszerezni. A partiumi megyében csupán a nagykárolyi kórház van ilyenekkel felszerelve.

Mint ismeretes, az egészségügyi, illetve a belügyminisztérium ugyanakkor közös ellenőrzést indított az ország minden kórházában, hogy felmérjék a tűzvédelmi kapacitást és a vonatkozó előírások betartását. Erre azt követően került sor, hogy augusztus 16-án a giuleşti-i szülészet intenzív osztályán tűz ütött ki, aminek következtében öt újszülött meghalt, hat csecsemőt pedig válságos állapotban ápolnak egy bukaresti kórházban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés