
Fotó: Székelyhon
Elutasította szerdán a Maros megyei törvényszék Lucreţia Cadar dédai polgármester előzetes letartóztatásának elrendelését; az uniós alapok jogtalan megszerzésével gyanúsított elöljáró 60 napra hatósági felügyelet alá kerül.
2024. szeptember 12., 08:392024. szeptember 12., 08:39
2024. szeptember 12., 08:402024. szeptember 12., 08:40
Hasonló kényszerintézkedést rendeltek el a korrupciós ügy másik két gyanúsítottja ellen is. A döntés nem végleges, 48 órán belül megfellebbezhető – közölte az Agerpres hírügynökség.
Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán jelentette be, hogy büntetőeljárást indított Déda polgármestere és két feltételezett bűntársa ellen az Európai Unió költségvetéséből származó pénzalapok jogosulatlan igénybevételéért hamis, pontatlan vagy hiányos dokumentumok felhasználása, illetve ebben való bűnrészesség révén.
A nyomozati anyag szerint 2018-ban Déda polgármesteri hivatala több pályázatot nyert az Emberi Erőforrás Operatív Programon keresztül, amelyek a társadalmi felzárkózást és a szegénység visszaszorítását célozták. A projektek révén 336 személynek kellett volna vállalkozói tanácsadásban részesülnie, 20 személy pedig új vállalkozásának elindításához részesült volna uniós támogatásban a dédai polgármesteri hivatalon keresztül.
Az ügyészek szerint 2021 és 2023 között Lucreţia Cadar polgármesteri minőségében, két bűntársa támogatásával meggyőzte a település több hátrányos helyzetű lakóját, akik megfeleltek a pályázati feltételeknek, hogy cégvezetőkként szerepeljenek a hivatalos dokumentumokban, és ezáltal a dédai polgármesteri hivatalon keresztül hozzájussanak a projekt keretében nyújtott finanszírozásokhoz. A pénzt azonban nem az induló vállalkozásokba fektették, hanem
Lucreţia Cadar Déda község polgármesteri hivatalának legális képviselőjeként és a finanszírozási szerződés kedvezményezettjeként aláírta a kifizetési kérelmeket a járművek vásárlására fordított összegekre, noha tudta, hogy azok nem felelnek meg a projekt előírásainak. Az okozott kárt 484 000 lejre becsülik az ügyészek.

Uniós alapok jogtalan megszerzésének gyanúja miatt őrizetbe vett kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) három személyt, köztük a Maros megyei Déda község polgármesterét, Lucreţia Cadart is.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
szóljon hozzá!