2010. szeptember 29., 08:582010. szeptember 29., 08:58
Az átszervezés után 21-en dolgoznak majd az összevont, új intézményben. Ramon Grosos, az ifjúsági igazgatóság korábbi vezetője, akit ideiglenesen a sportrészleg irányításával bíztak meg, felmondott. A nemzetközileg elismert festőművész elmondta, a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) is kilépett, és ezentúl az alkotásnak szenteli életét.
Tischler Ferenc abban bízik, hogy az összevonás nem megy sem az ifjúsági projektek, sem a sportprogramok rovására. Mint mondta, a héten aláírták a szerződést a kivitelezővel a besenyői tábor korszerűsítésére. Egymillió lejből a főépületet, az ebédlőt és a konyhát újítják fel, és beépítik a tetőteret. Mint arról beszámoltunk, a háromszéki ifjúsági szervezetek nemrég aggodalmukat fejezték ki az ifjúsági és sportigazgatóság összevonása miatt. Grüman Róbert, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) képviselője azt reméli, hogy az új intézmény az ifjúság és a sport közelítését fogja szorgalmazni.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.