Hirdetés

Három napon át ünnepelik az államalapítást a nagyváradiak

Augusztus 21-én újra Nagyváradra érkezik a Debreceni Virágkarneválon is felvonuló kocsik közül négy alkotás •  Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal/Facebook

Augusztus 21-én újra Nagyváradra érkezik a Debreceni Virágkarneválon is felvonuló kocsik közül négy alkotás

Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal/Facebook

Háromnapos programsorozattal készül Nagyvárad az államalapítás ünnepére – a részletekről Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke és Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó tájékoztatta csütörtökön a sajtót.

Krónika

2023. augusztus 10., 15:372023. augusztus 10., 15:37

„Államalapításunk ünnepe mára valódi közösségi eseménnyé nemesült, mely több napon keresztül várja az érdeklődőket Nagyváradon. Mindez a civil szervezeteknek – a Szent László Egyesületnek, az Érmelléki Gazdák Egyesületének és a Magyar Polgári Egyesületnek –, valamint a város képviseletében a Nagyvárad és környéke turizmusának népszerűsítéséért felelős APTOR Egyesületnek köszönhető, hiszen ők azok, akik tartalommal töltik meg az augusztus 19–21. közötti programsorozatot” – idézi Csomortányi Istvánt az EMSZ közleménye.

Bejelentése szerint újra jelentkeznek Nagyváradon a Magyar Kulturális Napok,

Hirdetés

az e keretében szerveződő események pedig 21-én is látogathatók lesznek, így a város magyarsága és a kilátogató érdeklődők három napon át élvezhetik a helyi és Kárpát-medencei kulturális kincsek legjavát.

Csomortányi István és Zatykó Gyula •  Fotó: Erdélyi Magyar Szövetség Galéria

Csomortányi István és Zatykó Gyula

Fotó: Erdélyi Magyar Szövetség

A Szent László téren már augusztus 19-én (szombaton) kezdetét veszi a helyi termelők vására,

mely 13 órától a kézműves vásárral is kiegészül, amely vasárnap (augusztus 20-án) és hétfőn (augusztus 21-én) is várja majd az érdeklődőket. „Színes felhozatalra számíthatnak a nagyváradiak és a hozzánk ellátogatók, hiszen a termelők és a kézművesek mintegy 70 standdal készülnek” – mondta Csomortányi István.

Augusztus 20-án szintén a Szent László tér ad helyet a vásár mellett a 14 óráig tartó gyermekfoglalkozásoknak,

a Szigligeti Színházban pedig 17 órától a délvidéki Udvari Kamaraszínház produkciója lesz látható, amikor is az Anjou – A liliom útvesztői című produkciót mutatják be. Az előadáson való részvétel előzetesen igényelt, ingyenes meghívók beszerzését követően lehetséges, amelyeket augusztus 14-től, munkanapokon, 10 és 14 óra között lehet igényelni az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi irodájában, a Kálvin János utca 1. szám alatt.

A színházi produkciót követően, 19.30 órától kerül sor a hagyományossá vált kenyérszentelésre,

melynek helyszíne ezúttal a Bémer tér lesz. Ezt követően, valamint a Nagyváradi Állami Filharmónia – szintén főtéri – koncertjének lejártával,

21.15-től a Szent László téren levetítik az István, a király 1983-as, eredeti és mára legendássá vált felvételét,

a vetítés időtartama alatt pedig ülőhelyeket is biztosítanak az érdeklődőknek.

„A rendszerváltás előtt nemhogy az István, a király levetítéséért, de még a felvétel birtoklásáért is komoly büntetés járt, s íme, mára Szent László király városának főterén, közösen tekinthetjük meg nemzeti kultúránk e kimagasló alkotását” – mondta Zatykó Gyula.

Augusztus 21-én újra Nagyváradra érkezik a Debreceni Virágkarneválon is felvonuló kocsik közül négy alkotás

– köztük a Szent Koronát megformáló is –, melyek 10 és 18 óra között lesznek megtekinthetők a Szent László téren. Ugyanitt 14 órától kulturális programsorozat veszi kezdetét – néptáncosokkal, népi együttesekkel és mazsorett-produkciókkal.

A szervezők elmondták: az esemény közeledtével további, részletes információkat osztanak meg a három napos rendezvénysorozat programkínálatával kapcsolatban. A nagyváradi Magyar Kulturális Napok eseménysorozatának ugyanakkor a Facebook-eseménye is van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
2026. szeptember 03., csütörtök

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek

A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára

Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára
2026. szeptember 03., csütörtök

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
2026. szeptember 02., szerda

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Hirdetés
Hirdetés