2009. március 30., 09:442009. március 30., 09:44
Hajdú Gábor újságírói kérdésre úgy nyilatkozott, rövidesen elkészül a lap háztáján tett vizsgálódásaikról szóló beszámoló is, s Borboly szerint csakis ezt követően kerülhet napirendre a téma. Ám a hét végén az is kiderült, hogy Karda Emesének állásajánlatot tettek a megyei elöljárók az önkormányzat gazdasági igazgatói tisztségére, a jelenleginél jóval nagyobb fizetésért.
Amint arról beszámoltunk, a múlt héten olyan információk jutottak lapunk birtokába, amelyek értelmében Borboly átalakításokat tervez a megyei tanács hatáskörébe tartozó lapnál, amelynek keretében egyebek mellett menesztenék Karda Emesét, illetve Kozán István főszerkesztőt. Ezt megelőzően Hajdú Gábor tanácsos vezetésével háromtagú átvilágítóbizottság végzett ellenőrzést a lap gazdasági ügyvitelében, és kifogásolták, hogy Karda nem működött együtt a vizsgálóbizottsággal.
„Karda Emese leváltásáról a tanács hozhat döntést” – szögezte le Borboly a Krónika kérdésére, és azt is elmondta, hogy amennyiben a vizsgálóbizottság beszámolója a leváltást sugallja, akkor arról kell döntést hoznia a testületnek, ha meg az ellenkezőjét, akkor „marad minden a régiben”. Borboly azt is kifejtette, hogy nagyra értékeli Karda Emese szakmai tudását, és nem szeretnék, ha a „jó szakember” állás nélkül maradna csak a Hargita Népénél észlelt esetleges vétségei miatt.
„Karda Emesének, akárcsak tíz más embernek, ajánlottam a gazdasági igazgatói állást magasabb bérezéssel együtt” – szögezte le Borboly. Karda Emese lapunknak azt nyilatkozta: „Borbolynak nem áll jogában sem állást ajánlani, sem leváltani engem”. Mint mondta, a gazdasági igazgatói tisztség köztisztviselői státus, így versenyvizsga alapján lehet megszerezni, nem felajánlással. Borboly cáfolta, hogy az Új Magyar Szó egykori munkatársa, Isán István Csongor új munkatársakat toborozna a Hargita Népéhez, mint mondta, Isán külső munkatársa a megyei tanácsnak, és már sikerült megnyernie egy 200 ezer eurót meghaladó uniós pályázatot.
Az újságírók toborzását illetően kifejtette, a megyei tanács egy kiadványt készül kiadni, amely már áprilisban megjelenne, hogy a megye lakossága első kézből értesülhessen a megyében történtekről. Isán ezzel szemben a Krónika munkatársai közül is próbált újságírót toborozni, és határozottan a Hargita Népét jelölte meg célpontként. Az újság munkatársai közleményükben úgy vélik, egyértelmű, hogy „pártlappá kívánják átszervezni” a Hargita Népét, az RMDSZ-es megyei tanácsvezetés pártellenőrzés alá akarja vonni a napilapot”.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.