2010. augusztus 31., 09:432010. augusztus 31., 09:43
Az MPP-frakció azt javasolta, hogy az önkormányzat perelje be a kormányt, mert szerintük a leépítéseket előíró kormányrendelet alkotmányellenes. A mulasztás miatt a Hargita Megyei Pénzügyi Igazgatóság zárolhatja a polgármesteri hivatal számláit, ez esetben ez nem tudná kifizetni a tanügyi és egészségügyi dolgozók bérét, a szociális juttatásokat és a beruházásokra szánt összegeket. Bunta Levente szerint elméletben már zárolták a számlákat, és csak napok kérdése, hogy ez gyakorlatban is megtörténik, ezért még ezen a héten összehívja a tanácsot. „Azért, hogy a tanügyiek ne kerüljenek kényelmetlen helyzetbe most, hogy leépítések, bércsökkentések vannak a közszférában, megpróbálok valamiféle megoldást találni, számítva arra, hogy az MPP rugalmas lesz, és felülbírálja eddigi álláspontját” – nyilatkozta a Krónikának Bunta, aki a múlt héten már tárgyalt a Zöld Párt képviselőivel és tudomása szerint a polgáriak is várnak a tanácsülés öszszehívására. A kormány költségcsökkentő intézkedése értelmében az udvarhelyi polgármesteri hivatalban is augusztus 16-áig kellett volna dönteni az alkalmazottak 10 százalékának az elbocsátásáról, ám Hargita megyében egyedül Székelyudvarhelyen nem született döntés ez ügyben.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.