
Fotó: A szerző felvétele
2009. október 02., 09:372009. október 02., 09:37
Az egyetemi tanulmányait e napokban kezdő lány számára nem jelent gondot egykori megpróbáltatásairól beszélni. Mint felidézi, 16 éves volt, amikor megállapították, hogy gerincvelőrákban szenved.
„Dühös voltam: miért éppen velem történik ez?” – idézte fel az első reakcióját. Aztán egy utolsó pillanatban végrehajtott műtét, és több hónapos onkológiai kezelés következett. „Sem túlzottan optimista, sem túlzottan reményvesztett nem voltam” – idézi fel a négy évvel ezelőtti lelkiállapotát, de azt is hozzáteszi, a rák fájdalmas betegség, a kezelések alaposan próbára teszik az ember idegeit. Egy nehéz pillanatában az édesanyja jött azzal a hírrel, hogy a kórház halljában egy bohóc szórakoztatja a gyermekeket.
„Azt hittem, csak viccel, hogy kicsalogasson az ágyból, de aztán mások is ugyanezt újságolták. Kimentem és egy kis időre megfeledkeztem a fájdalmaimról, a bajaimról” – meséli. Így kezdődött a kapcsolata a Little People Egyesülettel. Ma tagja a ráktúlélő fiatalokat tömörítő Vakmerők klubjának, és önkéntese a kolozsvári egyesületnek. Szinte nem telik el olyan nap, hogy be ne térjen egy kis időre az onkológia gyermekosztályára.
A monostori úti villa, melyben a Little People Egyesület működik, afféle találkozóhelyként szolgál a kolozsvári és környékbeli fiatalok számára, akiket a rákbetegséggel való sikeres küzdelem köt össze. Ottjártunkkor éppen a Te is képes vagy rá! kampány előkészítése zajlik. Az épület halljában tucatnyi fiatal ül a fotelekben. Többségük fekete pólót visel, rajta a sárga téglalapba írt felirattal: „Poţi şi tu! You can too!”
„Ez a kijelentés még a ráktúlélő fiatalok számára szervezett barcarozsnyói táborunkban vált afféle szlogenné. Ha valaki valamit mondott, azonnal többen is rávágták: you can too!” – idézi fel a jelmondat történetét Katie Rizvi, az egyesület alelnöke. Katalin Budapesten született, teológiát és pszichológiát tanult, amikor 1991-ben szakmai gyakorlatra jött Romániába.
Itt ismerkedett meg a Londonban született férjével, Shajjad Rizvi-vel, aki szintén jótékonysági célból tartózkodott Romániában. Három évig Boszniában próbáltak lelki támaszt nyújtani azoknak a gyermekeknek, akik elvesztették szüleiket a háborúban, majd 1995-től visszatértek Romániába, és Kolozsváron létrehozták a Little People Egyesületet. Az ő hívásukra látogatott el koncertje előtt Beyoncé a kolozsvári onkológia gyermekosztályára, felejthetetlen élményt nyújtva a beutaltaknak.
„A fiatalok hajlamosak arra, hogy lemondjanak az életükről, amikor megtudják, hogy rákbetegek – érvel a kampány szükségessége mellett Shajjad Rizvi. – Azt akarjuk megmutatni nekik, hogy meg lehet gyógyulni, és ők is képesek erre. És azoknak a hangja a leghitelesebb, akik meggyógyultak a betegségből.” Megtudjuk, nem csak a remény ébresztése, fenntartása a kampány célja.
Egy-egy onkológiai kórházban megannyi olyan hatás éri a fiatalokat, amit nincsen akivel megbeszélniük. Már az is óriási segítségnek számít, hogy egy-egy beutalt a korosztályába tartozó tinédzserekkel beszélhet a kezelések hatásairól, az alkalmazható praktikákról. A Te is képes vagy rá! kampány során többek között arra kívánnak lehetőséget teremteni, hogy a rákbetegségben szenvedő tinédzserek maguk válasszák ki azt a túlélő önkéntest, akivel bizalmasan beszélhetnek.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.