2010. augusztus 31., 09:342010. augusztus 31., 09:34
A prefektus ugyanakkor megjegyezte, a Kovászna megyei prefektúra nem tudna megfizetni egy bírsósági végrehajtót, ezért arra kéri a nagyajtai és a megyei önkormányzatot, hogy távolítsák el a számos vita tárgyát képező Székelyföld-táblát.
Bihari Edömér nagyajtai polgármester a Krónikának elmondta, ha nagyon muszáj, leveszik a pannót, bár fölösleges időtöltésnek és energiapazarlásnak tartja ezt a műveletet: az elöljáró szerint inkább az árvíz okozta károkkal kellene foglalkozni. „Ha átfestenénk és ráírnánk, hogy »Föld eladó!«, senkit se zavarna a tábla” – utalt a polgármester arra, hogy a bíróság az építkezési engedély hiánya miatt döntött úgy, hogy le kell venniük az óriásplakátot. A felelősségre vonással kapcsolatban a nagyajtai polgármester leszögezte: áll elébe.
A Székelyföld – Ţinutul Secuiesc – Szeklerland feliratú óriásplakátot 2008. május 29-én helyezte el Nagyajta határában a Kovászna megyei önkormányzat. A Kovászna megyei bíróság tavaly ősszel semmisítette meg a reklámtábla építési engedélyét, mert az Állami Építészeti Felügyelőség véleménye szerint az nem felelt meg a törvényi előírásoknak. Idén tavasszal a brassói fellebbviteli bíróság elutasította a Kovászna megyei önkormányzat fellebbezését. A bíróság döntése végleges és visszavonhatatlan, és arra kötelezi a Kovászna megyei önkormányzatot, hogy távolítsa el a vitatott nagyajtai óriásplakátot.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.