
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Román Rendőrség
Gyógyszertárakban, egészségügyi intézményeknél és magánlakásoknál zajlanak házkutatások péntek reggel Máramaros megyében.
2025. február 21., 10:002025. február 21., 10:00
A Máramaros megyei rendőrség sajtószóvivője, Florina Meteș szerint összesen 14 helyszínen tartanak házkutatást a rendőrök a törvényszéki ügyészség ügyészeinek irányításával.
– derül ki az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatásból.
A Sebes-Körös szurdokvölgyében elénk táruló pazar látványhoz messze nem tudtak „felnőni” a Kolozsvár és a magyar határ között húzódó vasútvonal felújítását engedélyező hivatalnokok.
Az épített felelős kezelését nevezte prioritásnak Demeter András kulturális miniszter, miután pénteken ellátogatott Szilágycsehbe, ahol a hónap eljén összemlott a református templom tornya. Kiderült, temetőre bukkanhattak a ledőlt templomtorony alatt.
Nemzetközi csalás gyanúja miatt felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban.
Uzsorakamatra nyújtott törvénytelen hitelek, valamint zsarolás és rongálás bűncselekményének gyanúsítottjainál tartottak pénteken négy házkutatást Kolozsváron és a kincses város szomszédságában fekvő Szászfenesen.
Újabb férfi holttestét emelték ki pénteken a Tiszából a folyó romániai partján, az ukrajnai Aknaszlatinával szemközt található Szarvaszó és Hosszúmező közötti térségben.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Nagyszabású bővítés vár a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolára, miután a helyi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a tanintézet új melléképületének részletes kivitelezési terveit.
Fűtőközpontok szerelőjének adta ki magát, és fél év alatt kilenc embert vert át egy 40 éves páncélcsehi férfi. A Kolozs megyei illető 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a kolozsvári bíróság.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást csütörtökön a kolozsvári rendőrség egy hamisítási ügyben indult nyomozás keretében. A vizsgálat cégeket és magánszemélyeket is érint elsősorban elhunyt személyek irataival kapcsolatban.
szóljon hozzá!