2010. augusztus 25., 09:132010. augusztus 25., 09:13
Amint Constantin Demiantól, az intézmény szóvivőjétől megtudtuk, a HELLP-szindróma ritkán kialakuló életveszélyes állapot, a terhességi toxémia, vagy más néven preecclampsia legsúlyosabb, szövődményes formája. Főbb tünetei a májkárosodás, a vörösvértestek szétesése és véralvadási zavarok, legtöbbször a toxémia hagyományos jeleivel – mint magas vérnyomás, fehérjevizelés – együtt jelentkezik.
A HELLP-szindróma nem gyógyítható, egyedüli megoldás rá, ha azonnal megszakítják a terhességet. Még a leggondosabb kezelés ellenére is az anya halálát okozhatja – tette hozzá a szóvivő. A hétfőn elhunyt 23 éves kismamánál a túlságosan magas vérnyomás, valamint a császármetszés után, a vizeletben jelentkező vér utalt a betegségre, ennek alapján szállították át az intenzív osztályra, ahol azonban a második szívleállás után már nem tudták megmenteni az életét. Az elhunyt kismama családja nem kíván panaszt emelni, úgy vélik, az orvosok mindent megtettek a nő életéért, azonban az esetről mind a rendőrséget, mind az ügyészséget értesítették.
A megyei önkormányzat a kórház gondnokaként szintén vizsgálatot indított az ügyben. Csehi Árpád tanácselnök hétfő este személyesen találkozott az intézmény vezetőivel, ugyanis korábban hallomásból értesült az ügyről, mivel a kórház menedzsere, Adrian Ciobanu nem találta figyelemre méltónak az esetet. A belső vizsgálat és a boncolás eredményét eljuttatják az Egészségügyi Minisztériumba, az ő feladatuk, hogy eldöntsék, történt, vagy sem orvosi gondatlanság a kismama ügyében.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.