Hirdetés

GPS nyomkövetővel sikerült megfékezni az üzemanyaglopást a temesvári közlekedési vállalatnál

•  Fotó: Facebook/STPT - RATT

Fotó: Facebook/STPT - RATT

2023 eleje óta 56 500 literrel csökkent a temesvári közlekedési vállalat (STPT) üzemanyag-fogyasztása a tavalyi évhez képest, miután a buszokba GPS nyomkövetőket szereltek be – vont mérleget Dominic Fritz polgármester. Aláhúzta: az intézkedéssel sikerült tehát megállítani az üzemanyaglopásokat, és ez csak az első lépés a helyi tömegközlekedés átszervezésében.

Krónika

2023. május 12., 16:092023. május 12., 16:09

„A GPS nyomkövetők megmutatják nekünk, hogy mennyi üzemanyag van a tartályban. Amióta bevezettük az új rendszert, mintegy varázsütésre a fogyasztás kilométerenként akár 10 százalékkal is csökkent. Az üzenet egyértelmű: ha Temesvár pénzéről van szó, nem nézünk félre. Nincs lesz több élősködés az önkormányzati vállalatoknál” – idézte a helyi sajtó az elöljárót.

Dominic Fritz jelezte egyúttal, hogy további lépések következnek a tömegközlekedés átszervezése terén.

Hirdetés

„Elhatároztam, hogy a közlekedési vállalatot szilárd alapokra helyezem. Idén megszabadítjuk a vállalatot történelmi adósságainak 70 százalékától (nagyjából 87 millió lej). Új villamosokat és buszokat vásárolunk európai uniós pénzekből, csökkentjük az adminisztratív személyzetet, hogy növelni tudjuk a sofőrök számát, új megállókba fektetünk be, és kiszámíthatóbbá tesszük a közlekedést az ügyfelek számára” – mondta Dominic Fritz.

Temesvár polgármestere szerint különben a kezdeményezése ellenállásba ütközött a nemzeti liberális párti (PNL) tanácsosok részéről,

akik állítólag megpróbálták megakadályozni a közlekedési vállalt költségvetésének elfogadását.

„A tervezet a PNL-s tanácsosok szavazata nélkül ment át a városi közgyűlésben. Eközben az STPT volt igazgatója, aki közel állt Nicolae Robuhoz (Temesvár volt liberális polgármestere – szerk. megj.) és a PNL-s megyei tanácsosok frakcióvezetője ellen kenőpénz elfogadása miatt vádat emelet a korrupcióellenes ügyészség. Azzal vádolják őket, hogy politikai előnyökért ajánlottak fel posztokat a helyi közlekedési vállalatnak” – jelentette ki Dominic Fritz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés