
Vájják a hegyoldalt az útépítők
Fotó: Arad Megyei Tanács
Arad megye hegyvidékének egyik legfontosabb és leglátványosabb közúti beruházása új lendület vett az időjárási körülmények javulásával: a munkagépek ismét dolgoznak A király útja építésén, a Marospetres községtől a Hunyad megyei határig tartó szakaszon. A két megyét a hegyen át összekötő új útszakasznak egyszerre tulajdonítanak gazdasági és turisztikai jelentőséget.
2026. március 18., 18:332026. március 18., 18:33
A munkálatok folytatásáról Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat elnöke számolt be, hangsúlyozva, hogy az útépítés nemcsak közlekedési, hanem gazdasági és közösségi szempontból is kiemelt jelentőségű. Az elmúlt napokban a nehézgépek visszatértek a terepre, ahol látványos előrelépés tapasztalható:
A meredek, sziklás terep miatt ez az egyik legösszetettebb része a beruházásnak. „A király útja munkálatainak folytatása nagyon jó hír a környékbeli közösségek számára. Ez még több életet visz azokra a településekre, amelyeket most kivezetünk az elszigeteltségből. Ezzel a beruházással összekötünk a két, hegy által elválasztott települést” – idézte az elnököt a megyei tanács közleménye.
Az útépítés Arad és Hunyad megye önkormányzatainak közös projektje, amelynek célja a két megye közötti kapcsolat javítása és a határ menti mobilitás erősítése. A beruházás a Nyugati Regionális Program 2021–2027 keretében valósul meg, jelentős uniós finanszírozással. Lényegében egy erdei utat alakítanak át egy modern műúttá.
17 km hosszú útszakaszt építenek az Arad megyei Marospetres (Petriș) és a Hunyad megyei Alváca (Vața de Jos) között, ebből:
A munkálatok olyan összetett beavatkozásokat tartalmaznak, amelyek a hegyvidéki út stabilitását, a közlekedés biztonságát és a modern hozzáférést garantálják egy nehezen megközelíthető térségben.
Öt pihenőhelyet és egy elektromos töltőállomást is kialakítanak az út mentén.
A beruházástól a történelmi Zaránd-vidék idegenforgalmának fellendülését remélik, elsősorban Alvácán, ahol gyógyfürdő működik, és amelynek a beosztott falvaiban több műemlék fatemplom is található.
Összesen nyolc környékbeli települést kapcsolnak be közvetlenül vagy közvetve a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T),
Nem mellékes az sem, hogy ezáltal alternatívát teremtenek a jelenleg nagyon forgalmas 7-es számú országutat (DN7) használók számára.
Mivel a közeli Soborsinban (Săvârșin) található néhai I. Mihály román király egykori kastélya, a királyi család Arad megyei rezidenciája, az új út A király útja elnevezést kapta.

A jelenlegi erdei utat járhatóvá tevő projekttől a vidék idegenforgalmának fellendülését remélik, egyben a Zaránd-hegység több településének lakói számára teremtenek összeköttetést.
A stratégiai jellegű beruházásnak 2028 áprilisáig kell elkészülnie, amennyiben az időjárás és a terepviszonyok lehetővé teszik a folyamatos előrehaladást. Az Arad megyei önkormányzat elnöke szerint a hegyvidéki útvonal a természetjárók, kerékpárosok és a vidéki turizmus kedvelői számára is új perspektívákat kínálhat, miközben a helyi közösségek számára gyorsabb és biztonságosabb összeköttetést teremt.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!