Gaudeamus fenntartással

az összeborulós sírásokat az utolsó osztályfőnöki órán, és az esti, tanároktól elbúcsúzós énekléseket is. Az énekléshez minden végzős osztály ragaszkodott, fel sem merült senkiben, hogy ne mennének el szerenádot adni a tanároknak. „Az a lényeg, hogy mulassunk egy jót búcsúzóul” – mondja Emőke, aki szerint sajátos, bensőséges hangulata van annak, hogy a tanárok beengedik őket a lakásukba. „Titkon abban reménykedtünk, hogy egy másik, eddig jól álcázott oldalát ismerjük meg a tanárainknak, de nem voltak nagy felfedezéseink, a tanáraink általában olyanok, mint amilyennek a négy év alatt megismertük őket: rendes lakással, családdal” – magyarázza a végzős lány. Anita az éneklés technikájába avat be. Mint mondja, megtanultak néhány hivatalos ballagási éneket, ezeket fújták unos-untalan: az iskolában a tanáriban, otthon a tanároknál és a kicsengetésen. Régi nótákat is énekeltek, teszi hozzá, majd gyorsan eloszlatja a félreértést: nem kurucdalokra, hanem Bikini-, Edda- és Republic-számokra gondolt. A tanárokkal előre egyeztettek, azokat akik csak egy-két évet vagy néhány órát tanították őket, meg sem kérdezték.
A sepsiszentgyörgyi tanárok többsége fogadta a szerenádot adó diákokat, néhányan azonban udvariasan visszautasították őket. A matektanárhoz például nem mehettek, de ezen nem is csodálkoztak, mert a humán osztály nem rajongott ezért a tantárgyért, így a tanár sem értük. De így is kicsengetés előtt egy héttel, minden este elindultak szerenádot adni. Kaptak italt, szendvicset, süteményt, lezajlottak a nagy visszaemlékezős beszélgetések, az osztályfőnöknél még sírtak is. Legkésőbb este 11-ig maradtak, majd az utcán énekeltek tovább, és végül beültek valahová bulizni. Az utcai dalolás miatt néhányszor a rendőr is megszólította őket, de általában csak figyelmeztetően, és a diákok „az életben egyszer van ilyen” magyarázkodására elnéző volt. Egyik osztályt viszont 500 lejre bírságolták csendháborításért. 

Kényszerű vendégfogadás
Răzvannak viszont nem maradt szép emlék a tanári karnak nyújtott éjjeli zene; szerinte a tanárok egyre érzéketlenebbek, mondvacsinált okokra hivatkozva próbálnak kibújni a kényszernek érzett vendégfogadás alól. Török Katalin, a Mikes Kelemen Főgimnázium tanára úgy véli, tanári méltósághoz tartozik, hogy nyíltan vállalhassa véleményét, és eldönthesse: beengedi vagy sem az éneklő diákokat. „Saját otthonomba, a pici tömbházlakásba nem kötelességem beengedni harminc fiatalt, bár a gyerekek ezt várnák el. Ha négy éven keresztül sértegetnek, nem fogadom őket. A saját osztályomat viszont mindig szívesen látom, idén is eljöttek, és remekül éreztük magunkat. Egyetlen kérésem volt, hogy szépen énekeljenek, ne kornyikáljanak, a lakásom környékén viselkedjenek civilizáltan. Ezt egyébként általában be is tartják” – mondja a tanárnő.

A hagyomány marad, csak a külsőségek változnak
Szőcs Emőke, a Székely Mikó Kollégium tanára idén az iskola próbatermében fogadta a diákokat. „A hagyományt őrizzük, de a külsőségei változnak az évek során: régen a tanár szolgálati lakásához nagy udvar is tartozott, ott fogadta a szerenádot, ma már a pedagógusok többsége tömbházban lakik. A kommunista rendszerben az összetartozás érzését erősítette a közös éneklés, ma már nincs ennek ilyen hangulata. Elhalványodott a tartalom, mert ma már nem tanítanak a diákoknak zenét, így egyre kevesebb népdalt tudnak, ez pedig akadályozza a közös éneklést” – magyarázza Szőcs Emőke.
Erdélyi András fia az idén ballagott, évekkel ezelőtt ő maga is tanárként dolgozott, szülőként és egykori tanárként is úgy véli: mindkét oldalról hagyományrombolás zajlik. „A legvadabb Ceauşescu-időkben is fogadták a tanárok a diákokat, most meg sokan visszautasítják őket, így szüntetjük meg ezt a szép szokást. A gyerekek nagy része csak néhány dalt ismer, de ez is a szülők és a tanárok felelőssége, hiszen a közös táborozásokon, kirándulásokon kellene népdalokat tanulniuk”– összegzi véleményét.

Minden este szerenád
Ha Sepsiszentgyörgyön már lejárt a szerenádozás, Nagyváradon még csak most kezdődik: a végzős osztályok legtöbbje ezen a héten indul éjjeli zenét adni. Az Ady Endre Gimnázium XII. F osztálya egyetlen tanáránál járt eddig, a héten viszont minden este szerenádoznak. „Nem mindegyik tanár fogad bennünket, de általában azért, mert tömbházban laknak, vagy kisgyermek van a családban, és ez érthető is. A tanáraink úgy oldják meg, hogy egyik-másikuknál többen is várják az osztályt. A matektanárnál például másik három tanárunk is ott volt. Jó volt a hangulat, ettünk-ittunk, sokkal emberibben bántak velünk” –  meséli Návay Nóra. „Nem mintha az iskolában nem lennének emberiek, de ez valahogy mégis más. Nyíltabbak, engedékenyebbek, közvetlenebbek voltak” – pontosítja. „Előre egyeztetjük a tanárokkal az időpontot, rendszerint az utcasaroktól kezdünk énekelni, majd az ajtó előtt is és a lakásban is következik egy-egy dal. Ákostól az Ilyenek voltunk, vagy a Valami véget ért, a Valaki mondja meg a Képzelt riportból, a Neotontól a Kell, hogy várj vagy a Holnap hajnalig” – sorolja a repertoárt Nóra. Azt is megtudjuk, hogy náluk kevés a dohányos, és bár rá lehetett volna gyújtani, senki sem cigizett, ameddig tanáruknál voltak.

Meghivató és iskolai éneklés
„Mindig fogadtam a szerenádozókat, fiatalabb tanárként is, amikor még az Eminescuban tanítottam, jöhettek hozzám. Annak, hogy a diák megismeri az otthonodat, a családodat, ilyenkor többletjelentése is van” – véli Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Gimnázium igazgatónője (alsó képünkön). „Az egyik osztály már volt is nálunk, ők nagyon kedvesen kitalálták az egészet. Készítettek egy úgynevezett meghivatót, amin fel kellett tüntetni, hogy hány órára várjuk őket, melyek a kedvenc dalaink, s ők ezeket megtanulták. Például én Omegát kértem, és búcsúzóul a Honfoglalás betétdala szólt. A Szent Lászlóban kialakult az a szokás, hogy azoknak a kollégáknak, akik tömbházban vagy albérletben laknak, vagy kisgyermekük van, az iskolában szervezünk egy közös szerenádot. Ilyenkor összeadják a pénzt ennivalóra, s ha olyan a hangulat, akár táncolni is lehet” – magyarázza az igazgatónő. Ő engedékenyebb típus, a szerenádok hangulatát a diákok alakíthatják, persze túlkapások nélkül.

„Addig tartott, amíg szétverték a lakást”
Van olyan tanár, aki éppen a túlkapások miatt nem fogadja már a szerenádozókat. Molnár Judit, a Mihai Eminescu Főgimnázium tanárnője nagyon sok volt diákjával tartja a kapcsolatot, hozzá azonban nem mehetnek a szerenádozók. „Addig tartott nálunk a szerenádozás, ameddig az egyik osztály emelkedettebb hangulatában kis híján szétverte a lakást. A fürdőszobaajtó és két magnó esett áldozatául a szerenádozásnak. Akkor, az én amúgy csendes férjem kijelentette: ide többet diák csapatostól nem jön” – meséli a történteket a tanárnő. Szerinte az érettségi bankett meghittebb búcsúhangulatát kellene visszaállítani, csak sajnos ott egymás szavát is alig érteni az ordító zenétől.

Fried Noémi Lujza, Kovács Zsolt