2009. április 24., 09:342009. április 24., 09:34
Biharfüred a megye egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, ennek megfelelően főképpen a nyári turistaszezonban sok itt a baleset és bűncselekmény, a rendőröknek azonban nincs állomáshelyük – mondta el Liviu Popa megyei rendőrfőkapitány az ülésen. Megtudtuk: korábban a településbeli Iadolina Hotelben béreltek helyiséget a rend őrei, most azonban Bondoraszóról ingáznak.
Kiss Sándor tanácsi alelnök felszólalásában nehezményezte, hogy nem tudják, milyen kötelezettségekkel jár az épület átvétele, s mennyibe kerülne a székhelyek kialakítása. Javasolta a szavazás elnapolását, Szabó Ödön RMDSZ-es tanácsos pedig azt, hogy vegyék át az épület kezelését, de kötelezettségek nélkül. Radu Ţîrle elnök egyik javaslatot sem bocsátotta szavazásra, ezért az RMDSZ-frakció tartózkodása és 16 támogató szavazat mellett a határozattervezet elbukott.
Szabó utólag kérte az elnököt, szavaztassa meg a módosításokat, Ţîrle azonban azt javasolta, tárgyalják inkább a következő napirendi pontot, mígnem a szóváltás annyira elmérgesedett, hogy szó szerint túlkiabálták egymást a felek. Ţîrle arra hivatkozott, hogy mivel a tervezet már elbukott, nem szavaztathat módosítást, a megye jegyzője azonban közölte: van erre törvényes lehetőség – bár az elnök közölte, ilyet ő még nem is hallott. Végül beleegyezett, hogy a következő, ezúttal soros ülésen újratárgyalják a kérdést a módosítójavaslatokkal együtt.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.