
A MaStart verseny döntősei
Fotó: Facebook/MaStart
Fiatal vállalkozók számára hirdetett versenyt a marosvásárhelyi Szent György Menedzser Klub, a megmérettetés keretében leginkább olyan újszerű elképzelésekre voltak kíváncsiak, amelyek a térségben még nem egészen elterjedtek. A pályázók közül többen új értékesítési láncokat és szolgáltatásokat gondoltak ki: az erdei óvodától a kismezőgazdaságon át az online játékfejlesztésig számos ötlettel jelentkeztek.
2021. október 07., 11:112021. október 07., 11:11
Erdélyi fiatal vállalkozók mérték össze kreativitásukat és szakértelmüket a térségben egyedinek számító MaStart versenyen, amelynek döntőjét a II. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia keretében rendezték a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Boér-Markó Orsolya, a MaStart projektmenedzsere megkeresésünkre elmondta, a koronavírus-járvány felélénkülésekor arra gondoltak, talán a kezdő vállalkozóknak volt a legnehezebb ez az időszak.
„A pandémia nem volt a legkedvezőbb azok számára, akik az elmúlt három évben alapítottak céget, arra várva, hogy végre el is indíthassák a vállalkozást.
– vázolta az elképzelést Boér-Markó Orsolya.
Belső indíttatás, távlati célok
A szervezők a 18–35 év közötti fiatal vállalkozók kategóriáját célozták meg, és azt szerették volna, hogy minél több erdélyi fiatal pályázzon, a lehető legváltozatosabb ötletekkel fordulva a menedzserklubhoz, nem csupán anyagi támogatásért, hanem szakmai tapasztalatszerzésért is. A menedzserklub több mint száz hozzáértő vállalkozóból áll, akik közül többen 10, 20 vagy akár 30 éves cégvezetési szakértelemmel a hátuk mögött megfelelő segítséget nyújthatnak a startupvállalkozók számára az elindulásban.
A versenyzők egy-egy szakmai önéletrajzzal, illetve a cégük kötetlen formában történő bemutatásával jelentkezhettek. A szervezők arra voltak kíváncsiak, milyen belső indíttatásból alapítottak céget a pályázók, akiket az azzal kapcsolatos távlati céljaikról kérdezték.
A MaStart – startoljunk ma elnevezésű verseny anyagi és szakmai támogatásnyújtás szándékával született, azzal a céllal, hogy felpezsdítsék a fiatalok vállalkozói lendületét. Az erdélyi viszonylatban egyedinek számító versenykiírás attól is figyelemreméltó, hogy a 10, 15 és 20 ezer lejes három fődíj teljes mértékben a klubtagok adományaiból gyűlt össze, bármiféle pályázati háttér nélkül. A projektmenedzsertől megtudtuk, hogy viszonylag kis egyesület lévén nem tudtak pályázatot hirdetni, de startuperekként átérzik a helyzetet.
A verseny megvalósulása a Szent György Menedzser Klub mögött álló üzletembereknek köszönhető, akik a fiataloknak akarnak segíteni” – magyarázta a menedzserklub irodavezetője.
A beérkezett pályázatokat első körben egy négytagú, Besenyei Sarolta, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat területi vezetője által elnökölt szakmai zsűri értékelte, amely tíz jelentkezőt juttatott a döntőbe. A versenyzőkkel szemben támasztott egyik kikötés a cég innovatív jellege volt: leginkább olyan újszerű elképzelésekre voltak kíváncsiak, amelyek a térségben még nem egészen elterjedtek – előnyben részesítve a zöld megoldásokat is. A pályázók közül többen új értékesítési láncokat és szolgáltatásokat gondoltak ki: az erdei óvodától a kismezőgazdaságon át az online játékfejlesztésig mindenféle ötlettel jelentkeztek.
A verseny dobogósai
Fotó: Facebook/MaStart
Az első díjat Kolumbán Sándor az Arbira nevű automatizációs szoftverrel vitte el, a második helyezett Radi Panka Anna és Kurjatkó Tamás lett a Blaze nevű divatvállalkozásukkal, amelyben kézművestermékekkel dolgoznak, és fenntartható divatcikkeket árusítanak. A harmadik helyezést Gál Aliz kapta a PéterPan nevű erdei óvodáért, amely a Maros megyei Tófalván üzemel. A verseny különdíjazottja Lucian Ștefan Panaite a Vision Light néven előállított „ezerarcú lámpáiért”.
„Minden díjazott versenyző marketingcsomagot is kapott. Az első díjazott azonban úgy gondolta, neki nincs szüksége különösebb marketingre, így felajánlotta a csomagját a különdíjasnak, aki egy weboldal elkészítése érdekében nevezett be a versenyre” – tette hozzá a projektmenedzser. A döntőbe jutó tíz versenyzőnek a szervezők ugyanakkor szakmai mentorprogramot is felajánlottak, amelyet a járványügyi helyzetre való tekintettel csak ezután fognak elindítani.
A program mentorai magas szakmai tapasztalattal rendelkező marosvásárhelyi cégvezetők, de további szakemberek meghívásával és szakmai blokkok szervezésével is ki szeretnék egészíteni a felajánlást.
– egészítette ki Boér-Markó Orsolya.
A MaStart verseny első kiadását a II. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia keretében tartották, melynek témája szintén az innováció és a vállalkozások életében történő generációváltás volt, így egybecsengett a megmérettetés tematikájával. A konferencián valamennyi versenyző részt vehetett, akik termékeik és szolgáltatásaik kiállítására is lehetőséget kaptak. Ezenfelül a Kárpát-medence különböző régióiból érkező vállalkozókkal ismerkedhettek, válthattak szakmai eszmecserét.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!