
Konfliktus a brassói egyetemen
Fotó: Facebook/Universitatea TRANSILVANIA din Brasov
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel. A döntés nyomán diákok, oktatók és újságírók között is elmérgesedett a hangulat – miközben az egyetem infrastrukturális problémái is felszínre kerültek.
2025. október 19., 18:222025. október 19., 18:22
2025. október 19., 21:112025. október 19., 21:11
A konfliktus a helyi sajtó beszámolója nyomán éleződött ki, miután képeket közöltek a több karon uralkodó zsúfoltságról. A fotók és hallgatói beszámolók szerint egyes termekben 120–130 diák kényszerül összezsúfolódni, sokan állva vagy a térdükön jegyzetelnek. A helyzet különösen a villamosmérnöki karon súlyos, ahol az órákat nem amfiteátrumban, hanem kisebb tantermekben tartják.
„Aki nem gazdag, az nem engedheti meg magának, hogy csak tanuljon” – fogalmazott egyikük a News.ro beszámolója szerint, emlékeztetve arra is, hogy a tanév elején a szabálymódosítást késve, a hallgatói képviselők távollétében fogadták el.
Az egyetem vezetése közleményben reagált a kritikákra. Mihaela Gheorghe professzor szerint a termek zsúfoltsága átmeneti probléma, amelyet az épületfelújítások befejezése után orvosolnak. „A munkálatok befejezése külső okok miatt nem történhetett meg a tanév kezdetéig, de a lehető leghamarabb minden helyiséget a korszerű követelményekhez igazítunk” – közölte.
A kötelező jelenlétet az intézmény nem adminisztratív szigorításnak, hanem az egyetemi képzés természetes elemének tekinti: „a tanórákon való aktív részvétel a szakmai kompetenciák elsajátításának elengedhetetlen feltétele.” Az egyetem emlékeztetett: a szenátus által nyáron elfogadott szabályzat az oktatást a nemzeti és európai standardokhoz igazítja.
A Transilvania Egyetem ugyanakkor felajánlja a dolgozó hallgatóknak az alacsonyabb óraszámú vagy távoktatási formákat. A vezetés szerint a nappali tagozaton azonban a részvétel „akadémiai és jogszabályi követelmény”, amelytől nem lehet eltekinteni.
Konfliktus a brassói egyetemen
Fotó: Facebook/Universitatea Transilvania din Brasov
Az egyetem Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatban a vezetőség élesen bírálta a brasovenii.ro újságíróit, akik szerintük „rosszindulatúan” és „tendenciózusan” számolnak be az eseményekről. Az intézmény elutasította azt a feltételezést, hogy a sajtó nyomására hozna döntéseket, és kijelentette: a diákok hivatalos információkat kizárólag az egyetem saját kommunikációs csatornáin keresztül kaphatnak.
A közlemény hangneme azonban újabb felháborodást váltott ki. Több kommentelő szerint a bejegyzés „önvédelmi támadás” volt, amely ahelyett, hogy a hallgatói problémákat kezelné, a sajtót támadja. „Egy egyetemhez méltatlan, politikai hangvételű poszt” – írta egy hozzászóló.
Többen a „diktatórikus” vezetési stílust és a „diákellenes” hozzáállást bírálták, mondván, hogy a zsúfolt órarend és a jelenléti kényszer „gyakorlatilag ellehetetleníti a tanulást azok számára, akik maguknak kell fedezniük a költségeiket”.
Fotó: Facebook/Universitatea Transilvania din Brasov
A helyzet odáig fajult, hogy a hallgatók szerdára tiltakozást hirdettek a rektori hivatal elé, 16 és 19 óra között. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet „a vezetés arroganciájára és a diákok iránti tisztelet hiányára”.
A brassói konfliktus így már túlmutat egy adminisztratív vitán: a brassói Transilvania Egyetem ügye rávilágít a romániai felsőoktatás egyik alapvető dilemmájára – hogyan lehet egyszerre biztosítani a magas színvonalú, jelenléti oktatást, és ugyanakkor lehetőséget adni azoknak a fiataloknak, akik tanulmányaikat munka mellett próbálják finanszírozni.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!