
Fotó: A szerző felvétele
2010. szeptember 20., 08:472010. szeptember 20., 08:47
A tizennyolc hónapig tartó projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Területfejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium közösen finanszírozza, amelyhez a német és román közösség által használt plébániának 2 százalékos önrészt kellett előteremtenie.
A projekt menedzsere pénteken A római katolikus Kálvária-templom restaurálása és tartalmas értékesítése című szeminárium keretében mutatta be a restaurálási program szakaszait, illetve arról is beszámolt, hogy a templom felújítása után a város és a térség turisztikai potenciáljának növekedésére számítanak. Az értékes épület legutóbbi felújítási munkálatai óta több mint 30 év telt el, állaga a szakemberek szerint nagyon megromlott az elmúlt években.
Az előzetes tervek szerint a 2012. január 22-éig tartó munkálatok során helyrehozzák a homokos talaj süllyedése miatt keletkezett repedéseket, kicserélik a villamos hálózatot, ugyanakkor új klímarendszert is kiépítenének, ami jelentősen lelassítja majd az épület fizikai állapotának romlását – vélik a szakemberek. A Kálvária- templomot jelenleg egy német és egy román római katolikus gyülekezet használja, és közel 150 család, mintegy 450 lélek tartozik hozzá. Román János, a templom plébánosa elmondta, a két gyülekezet együtt küzd az istenháza rendbehozataláért, és reméli, a felújított templom fontos szerepet tölt majd be a város életében.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.