
Lapunk értesülései szerint a Fidesz és az RMDSZ nevében, valamint megbízásából készül felmérés az erdélyi magyarok körében, amelynek során egyebek mellett az alanyok választási opcióira is rákérdeznek.
2016. január 17., 19:382016. január 17., 19:38
A januárban kezdődött, telefonon keresztül és utcai lekérdezéssel zajló közvélemény-kutatás alkalmával a kérdezőbiztosok elsősorban afelől érdeklődnek, hogy a megkeresettek igényelték-e már a magyar állampolgárságot maguk és családtagjaik számára. (Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központokhoz hasonlóan egy tavaly kötött megállapodás nyomán a magyar kormány immár az RMDSZ Eurotrans Alapítványát is támogatja a honosítási ügyintézés terén).
Ennek keretében azt firtatják, hogy milyen mértékben játszott közre az állampolgárság-igénylés során a magyarsághoz való kötődés, a Magyarországra való esetleges kitelepedési, munkavállalási szándék, ottani egészségügyi szolgáltatás igénybe vétele, esetleg külföldi utazás megkönnyítése érdekében honosultak-e. Rákérdeznek, részt venne-e az alany a romániai önkormányzati és parlamenti, illetve a majdani anyaországi országgyűlési választáson.
Azt is firtatják, mennyire elégedettek a magyarok az RMDSZ országos és helyi vezetőségével, településük RMDSZ-es tanácsosaival, polgármesterével, továbbá az MPP-s és EMNP-s önkormányzati képviselők tevékenységével. Mintegy tíz témakört felsorolva érdeklődnek arról, milyen téren – például autonómia, munkanélküliség, erdélyi infrastruktúra, nyugdíjemelés – kellene többet tennie az RMDSZ-nek. Ugyanakkor arról is kikérdezik a válaszadókat, hogy szerintük az RMDSZ-nek egyedül vagy az MPP-vel, illetve az EMNP-vel szövetkezve kellene indulnia az idei romániai helyhatósági és parlamenti megmérettetésen.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottságának döntése értelmében a 2025-ös évre szóló Gábor Áron-díjat a dr. László Eszter által vezetett Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége kapja.
A monarchia idején a Mezőgazdasági Kamara székhelyeként emelt háromszintes belvárosi műemlék épület teljes felújításon esett át, ami során az értékes vitráliákat is restaurálták.
A Romgaz késlekedése és a gázpiaci kockázatok miatt az Azomureș több száz dolgozót küld kényszerszabadságra, miközben beszállítók százait is érinti a visszaesés.
A hét első napjaiban még kitart a fagyos időjárás, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezése – adta hírül hétfőn Facebook-oldalán Ciprian Șerban szállításügyi miniszter.
Országszerte megnyíltak hétfőn a polgármesteri hivatalok adó- és illetékosztályai, ahol a polgárok kifizethetik az ettől az évtől sok esetben a duplájára, sőt a háromszorosára emelkedett helyi adóikat.
A Magyar Unitárius Egyház január 13-án Tordán és Kolozsváron ünnepi istentiszteletekkel emlékezik meg a vallásszabadság napjáról.
Különösen hideg időjárás, fagy, havazás, friss hóréteg kialakulása, vegyes csapadék, jegesedés és a szél élénkülése várható az egész országban szerdáig a meteorológusok hétfői figyelmeztető előrejelzése szerint.
Az elmúlt 24 órában 67 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 75 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Salvamont.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!