
Fotó: Facebook/Nagyváradi Állami Filharmónia
Megfellebbezte a Bihar megyei önkormányzat az egyházi javak visszaszolgáltatásával foglalkozó testület döntését, amellyel visszaadta az egykori katolikus kör belvárosii épületét a római katolikus egyháznak.
2024. február 29., 15:372024. február 29., 15:37
2024. február 29., 16:262024. február 29., 16:26
Ilie Bolojan, a Bihar megyei közgyűlés elnöke csütörtökön jelentette be, hogy fellebbezést nyújtott be a restitúciós testület döntése ellen, amely révén visszaszolgáltatták a nagyváradi római katolikus püspökségnek az épületet, amelyben ma az állami filharmónia működik.
Mint arról beszámoltunk, a restitúciós bizottság huszonkét éves hercehurca után még tavaly decemberben döntött a természetbeni visszaszolgáltatásról, de csak néhány hete került nyilvánosságra a hír.
Nem lenne példa nélküli, hogy a megyei önkormányzat a román igazságszolgáltatási rendszer működését a magyar egyházi tulajdonú épületek visszaszolgáltatását érintő ügyekben jellemző visszásságokat kihasználva rátegye a kezét egy, a katolikus egyháznak már jogerősen visszaszolgáltatott épületre. Az irgalmas rend által felépíttetett, majd a magyar államnak bérbe adott egykori Pénzügyi palotát az egyház visszakapta, de
Az épület jelenleg felújítás alatt áll, és a megyei önkormányzat új székhelyét alakítják ki benne.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!