
Fotó: Dobos László
Az ember lélek-szellem-test összetettségéből áll, a magyar kormány támogatásai ezt tükrözik, a templomoktól az iskolákon át a sportcsarnokokig – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumának avatóján.
2023. július 22., 21:292023. július 22., 21:29
2023. július 22., 21:302023. július 22., 21:30
Semjén Zsolt elmondta, hogy az Orbán-kormány több mint háromezer templomot épített, illetve újított fel a Kárpát-medencében, az oktatási rendszert az óvodától az egyetemig megújította, a határokon kívül pedig többek között ezer óvodát épített vagy újított fel. Hozzáfűzte, hasonlóan fontosnak tekintik a sport támogatását is, elismerve a régi mondás igazságát: ép testben ép lélek.
„Természetes kötelessége az anyaországnak, hogy a Kárpát-medencei magyarságot támogassa, mert a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és minden magyar ember életminősége javuljon” – idézte az MTI Semjén Zsoltot. Hozzátette: az anyaországi magyarok sokat köszönhetnek az elszakított területeken élő magyarságnak. „Mi tanulhatunk tőletek magyarságot, megmaradni akarást. Köszönöm Magyarország kormánya nevében a nemzethűségeteket” – jelentette ki Semjén Zsolt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hangsúlyozta, hogy az intézménnyel gazdagodott Székelyföld. Tánczos Barna RMDSZ-szenátor, az akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke leszögezte: jégkorong nélkül nem lenne teljes a székely identitás.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
szóljon hozzá!