Hirdetés

Fekete március: oldják fel a titkosítást!

Oldják fel az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi események iratainak a titkosítását – kéri a Pro Európa Liga (PEL). „Feltétlenül szükség van a diverzió szervezőinek és véghezvivőinek, valamint azoknak a megnevezésére, akik később morális, anyagi, politikai tőkét kovácsoltak a tragédiából” – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Smaranda Enache, a marosvásárhelyi székhelyű emberjogi szervezet társelnöke.

Máthé Éva

2010. március 18., 10:042010. március 18., 10:04

Mint mondta, a PEL hét éve minden márciusban követeli a dokumentumok nyilvánossátételét. Enache szerint immár semmi akadálya nem lenne a felelősségre vonásnak, hiszen a vidékről behívott román résztvevők számtalan tévéműsorban elmondták már, kik voltak az összecsapás szervezői.

Kifejtette, a felelősségre vonásnak főként azért kell megtörténnie, mert ez feloldaná a város megbélyegzettségét, s magyar, illetve román közösség kollektív hibáztatása is abbamaradna. A PEL felkéri mind a román, mind a magyar szélsőséges szervezeteket, hogy maradjanak távol a péntek este tartandó felvonulástól.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezte rendezvényen az emberjogi szervezet is képviselteti magát, és társszervezője a szombat délelőtti konferenciának is, melyre olyan román értelmiségieket hívott meg, mint Gabriel Andreescu, Dinu Zamfirescu és Marius Oprea.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
2026. augusztus 09., vasárnap

Hűtő vagy konyhapult? Így tároljuk az élelmiszereket a hőségben

A hőségben nemcsak az számít, mit teszünk a hűtőbe, hanem az is, mennyi idő alatt visszük haza a bevásárlást, hiszen a hús, a hal vagy egy krémes sütemény már egy hosszabb buszozás alatt is túlmelegedhet, megromolhat.

Hűtő vagy konyhapult? Így tároljuk az élelmiszereket a hőségben
Hirdetés
Hirdetés