2008. július 02., 00:002008. július 02., 00:00
Az Ady-gimnáziumban berendezett vizsgaközpontból egy óra körül jöttek ki az érettségizők, és hevesen mesélni kezdtek a kapu előtt várakozó szülőknek.
Teljes ellátás
„Ásványvizet kaptunk, csoki, cukorka és sós ropi is volt a teremben. Elég nehéz tételeket kaptunk matematikából, a teljes tananyagot tudni kellett ahhoz, hogy megoldjuk a feladatokat” – mesélték lapunknak Kovács Bernadett és Hajdú Alexandra, a Partenie Cosma Közgazdasági Gimnázium végzősei. Szabó Tímea és Szilveszter Edina a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban végeztek, ők szintén matematikából vizsgáztak. „Nagyon nehéz volt a tétel, pechünk volt vele”, „Mindenki mondta, hogy rosszul jártunk, a matektétel volt a legnehezebb” – vágnak egymás szavába a lányok.
Megvárakoztatott diákok
A matematikából vizsgázók számára az is gondot okozott, hogy sokat kellett várniuk a tételre. „Bár azt kilenckor húzták ki, majdnem 10 óra volt, mire felírták a táblára” – meséli Edina. „Hozzánk 9.35-kor jöttek be vele, hamarabb elkezdhettünk írni” – teszi hozzá Tímea. Mint mondják, ivóvizet, csokoládét ők is kaptak, a mosdóba azonban csak kísérettel mehettek.
Volt olyan osztály, ahová fél tizenegy után értek be a tételek, mivel ezeket még sokszorosítani kellett, és esetenként le is kellett fordítani, közölte lapunkkal Daniel Negrean, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség szóvivője. Mint mondta, megyeszerte fennakadások nélkül zajlott a tegnapi írásbeli vizsga, amelyen 6802 diák jelent meg, 22-en távol maradtak. Eddig mindössze két, Sonkolyoson érettségiző diákot zártak ki, mivel a román írásbeli vizsga alatt puskázáson kapták őket, nekik a pótérettségi jelenti a következő esélyt.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.