
Igyekeznek. A Parajdra látogató Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerint betartható a Korond-patak elterelésére kitűzött július elsejei határidő
Fotó: Csató Andrea
Semmi sem garantálja, hogy nem lesz újabb árhullám Parajdon, be kell tartani a Korond-patak elterelésének befejezésére kitűzött július elsejei határidőt – jelentette ki szerdán Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter a székelyföldi településen.
2025. június 04., 12:052025. június 04., 12:05
A tárcavezető azt követően érkezett ismét Parajdra, hogy múlt héten a megáradt Korond-patak elöntötte a sóbányát, veszélybe sodorva ezzel a bányászatból és idegenforgalomból foglalkozó helybeliek megélhetését.
Úgy gondolom, hogy ideje beszélni a környezeti hatásokról is, mert literenként egy gramm sónál már megjelennek a halpusztulás első jelei, és 2 g/liternél már a biológiai sokféleség elvesztéséről beszélünk az értintett folyóvízben. Valódi ökológiai katasztrófáról van szó” – mondta Mircea Fechet.
A miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy ez a katasztrófa „július 1-jéig megelőzhető, a kivitelező mozgósításától és a helyszíni viszonyoktól függően”.
„Nagyon nehéz körülmények között dolgoznak. A kollégáim elmondták, hogy tegnap még állt néhány oszlop, amit mögöttünk látnak. Ma már nem csak hogy nem állnak, de némelyikük már nem is létezik. Az első feltétel az, hogy biztosítsuk a területet, hogy mindenki, aki itt dolgozik, 100 százalékos biztonságban legyen, hogy ne kockáztassunk munkabalesetet, és reméljük, hogy nem lesz semmilyen időjárással kapcsolatos problémánk.
Mircea Fechet környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter Bogdan Ivan gazdasági, digitalizációs, vállalkozási és turisztikai miniszterrel, valamint az illetékes hatóságok és intézmények képviselőivel együtt munkalátogatáson tartózkodik Parajdon.
Mint arról beszámoltunk, immár nem csupán az jelent problémát, hogy a víz elöntötte a bányát, hanem az is, hogy onnan a Kis-Küküllőbe mossa a sót, ami miatt Maros megye több településén ihatatlanná vált a víz, és veszélyhelyzetet kellett elrendelni.

Bogdan Ivan gazdasági miniszter és Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerdán a helyi hatóságokkal és szakemberekkel a helyszínen tájékozódik a parajdi sóbányában kialakult helyzetetről, miközben nyolc európai szakértőt várnak a helyszínre.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!