Hirdetés

Év végéig elkészülhet az első P+R parkoló Kolozsváron

Park and Ride parkoló Kolozsváron

A kolozsvári Park and Ride parkoló több mint 800 férőhelyes lesz

Fotó: Kolozsvár polgármesteri hivatala

Több mint 90 százalékban elkészült az első kolozsvári úgynevezett P+R parkoló, mely naponta 800 gépkocsit vonhat ki a belvárosi forgalomból. A kincses város szélén, a reptér mellett megépített, a tömegközlekedésre váltást ösztönző parkolót néhány hónapos késéssel adhatják át, de a jelek szerint év végéig meglesz a 20 millió eurósra dagadt költségvetésből megvalósított létesítmény.

Páva Adorján

2024. október 22., 22:022024. október 22., 22:02

Hétfőn feloldották a részleges útlezárást Kolozsvár egyik legforgalmasabb főútján, a keleti kijárat felé vezető Szamosfalvi (Traian Vuia) út érintett szakaszán, amelyet a reptér mellett épülő úgynevezett Park and Ride (jelentése parkolj és utazz, rövidítése P+R) parkoló létesítése miatt kellett átalakítani-felújítani. Most már ismét négy sávon lehet közlekedni, csak a végleges útfestés maradt hátra – közölte a hét első napján Emil Boc polgármester.

Aki ismét ígéretet tett: év végéig elkészül a régóta ígért megállóhely.

Hirdetés

A 2020-as választási kampányban (is) beígért hasonló jellegű megvalósítások első „fecskéje” több mint 860 férőhelyet biztosít főleg a városba ingázó autósok számára. A kezdeményezés természetesen a városlakó vagy az agglomerációban élő munkavállaló számára is előnyös, hiszen segítségével elkerülhető a forgalmi dugókkal, kilátástalan parkolóhely-vadászattal járó stressz.

Amint arról beszámoltunk, a P+R lényege, hogy közvetlen kapcsolatot biztosítanak a parkoló és a tömegközlekedés között. Az integrált közlekedés egyik elemeként világszerte alkalmazott módszer célja egyrészt a városi forgalom csökkentése, másrészt a szabálytalan parkolások visszaszorítása. Ugyanakkor fontos környezetvédelmi célokat is szolgál a személygépkocsik buszra-trolira-villamosra vagy kerékpárra váltása.

korábban írtuk

Parkolj és utazz erdélyi módra, bukaresti és budapesti „útmutatással”
Parkolj és utazz erdélyi módra, bukaresti és budapesti „útmutatással”

Év végéig megépül Kolozsvár első, úgynevezett P+R parkolója. A több szempontból is városlakóbarát kezdeményezés kedvezményes parkolási díjjal kecsegtet – az ingyenesség nem mindenhol vált be.

Az első ilyen jellegű kolozsvári létesítmény esetében a kivitelezési szerződést tavaly júliusban írták alá, és szeptemberre minden engedély megvolt, onnantól számítva pedig 12 hónap alatt kellett volna elkészülni a munkálatokkal, tehát az év végi határidő késést jelent. Ami azonban még „belefér” a hatóságok szerint. Egyébként Boc arra engedett következtetni, hogy nem a kivitelezés csúszott meg, hanem a tervezés.

A beruházás értéke kezdetben áfával együtt 72 435 291 lej, azaz mintegy 14,6 millió euró volt,

viszont augusztusban már 99,7 millió lejre, azaz csaknem 20 millió euróra emelték az összköltségvetést a felmerült pluszmunkálatok miatt.

Park and Ride parkoló Kolozsváron Galéria

Buszterminál is helyet kap a parkolóban

Fotó: Kolozsvár polgármesteri hivatala

Az új parkoló a gépkocsik számára fenntartott helyek mellett egy buszállomásnak is helyet ad majd, utasok számára kialakítandó terminállal. Emil Boc kiemelte: ennek köszönhetően a Nagybánya, Beszterce vagy Suceava felé tartó járatoknak nem kell átverekedniük magukat a városon, ami időmegtakarítást és környezetkímélést is jelent. A nyolc peron mellett 30 hely az elektromos és hibrid autók számára lesz fenntartva, 37 a mozgássérült sofőröknek, 788 pedig a többi négykerekűnek.

Egy Park and Ride rendeltetésének fontos eleme, hogy a parkolás ingyenes, jelképes árú, a városban alkalmazott díjszabásoknál olcsóbb legyen, vagy összekapcsolható egy-egy tömegközlekedési eszközre szóló jeggyel, bérlettel. Kolozsvár esetében azonban továbbra sem tudni, konkrétan miben áll majd a kedvezményes parkolás. Dan Tarcea alpolgármester szeptemberben úgy fogalmazott,

nem szeretnék, ha a P+R „autótemetővé” válna, vagy például az egyetemisták egész héten ott tartsák gépkocsijukat. Ezért egy bizonyos, ott eltöltött idő után biztosan megnő a díjszabás.

„Azok számára építünk parkolót, akik Kolozsvárra jönnek, ott hagyják autójukat, felülnek a tömegközlekedési eszközökre, megoldják gondjukat-bajukat a városban, utána pedig visszatérnek, beülnek az autójukba és hazamennek lakóhelyükre” – ismertette Boc egyik helyettese. Elmondása szerint a differenciált árpolitikáról előbb a különböző szakbizottságok döntenek, de úgy kell elképzelni, hogy például 12, 8 vagy 6 órán keresztül olcsó lesz a parkolás, azon felül pedig megdrágul. Azt is kiemelte, hogy a kolozsvári P+R parkoló nem a reptér utasai számára készül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés