
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Poiana Brasov
Ételmérgezéssel került kórházba két gyerek, miután egy brassópojánai panzióban „furcsa szagú” levest fogyasztottak. Az ellenőrzések során számos rendellenességre derült fény.
2023. február 27., 08:392023. február 27., 08:39
2023. február 27., 10:452023. február 27., 10:45
A Rador hírügynökség szerint a gyerekek sítáborban voltak 26 társukkal együtt. 8–14 éves bukaresti gyerekekről van szó.
Két nap után több táborozónál is ételmérgezés tünetei jelentkeztek, ketten kórházba is kerültek. Azt mondják, furcsa szaga volt a levesnek, amit a tábor második napján felszolgáltak nekik.
a sítábor helyszínéül szolgáló panzióban mind az élelmezés, mind pedig a szállásadás terén. A közegészségügyi hatóság felügyelői pedig azt közölték, hogy
A panziót azonnal hatállyal kiürítették. A tulajdonost a Rador értesülései szerint még nem találták meg.
az összegben benne voltak az utazással, a teljes ellátással járó kiadások, mint ahogy a síbérlet és felszerelés bérlése is. A panzió tulajdonosa fejenként 200 lejt kérhetett el egy éjszakára. Az előleget a tábort szervező tanárok elmondása szerint még tavaly kifizették, ám más számlákat nem tudtak felmutatni.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
szóljon hozzá!