
Nem semmi. Európa legnagyobb, a világ tizedik legnagyobb napelemparkja épül meg Arad megyében
Fotó: Pixabay
Jövő év első felében kezdődhetnek el a munkálatok, 2025-ben pedig már működhet is a magyar–román államhatár szomszédságában, Ottlaka és Nagypél község területein épülő óriási napelempark, amely – Faragó Péter parlamenti képviselő tájékoztatása szerint – két Arad megyényi háztartás számára biztosít majd áramot.
2022. november 23., 07:332022. november 23., 07:33
Európa legnagyobb napelemparkja épül fel Arad megyében, miután a brit Rezolv Energy nemrég megállapodott a Románia legnagyobb zöldenergia-projektfejlesztőjeként ismert Monssonnal, s megvásárolt egy 1044 MW kapacitású napenergia-projektet. Az 1,6 millió napelemből álló erőmű évi 1500 GWh energiát termelne, ami több százezer háztartás ellátására lenne elég. A megtermelt energiát hosszú távú áramvásárlási szerződések keretében értékesítik kereskedelmi és ipari fogyasztóknak.
– számolt be a Qubit.hu. A portál arról is tájékoztat, hogy a vállalat augusztusban, a fenntartható infrastruktúrába befektető Actis 500 millió eurós támogatásával jött létre, és ígéretei szerint állami támogatás nélkül biztosít majd tiszta energiát hosszú távú, stabil árazással kereskedelmi, ipari és más felhasználóknak Közép- és Délkelet-Európában.
„A megújuló energia új korszaka felé haladunk Európában. Az ilyen projektek lehetővé teszik számunkra, hogy tiszta, rendkívül versenyképes energiát biztosítsunk támogatások nélkül és stabil áron az ipari és kereskedelmi fogyasztók számára egyaránt” – idézte a megállapodást követően Jim Campiont, a Rezolv vezérigazgatóját a Nyugati Jelen.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselője a Krónikának elmondta, a mostani körülmények, az energiaárak elszabadulása új lendületet adnak a megújuló energiaforrások irányába.
Ennek az Arad megyei hatalmas befektetésnek az egész régió a haszonélvezője lesz, olcsó és biztonságos megújuló energiát biztosítva az év nagy részében, hisz Arad megyében a napsütötte órák száma magas, tehát a napelempark hatékonysága is kiemelkedő. Maga a befektetés alacsony minőségű földeken jön létre, két Arad megyényi háztartás számára biztosítva a szükséges áramot” – fogalmazott az RMDSZ Arad megyei elnöke.
Az 1044 MW kapacitású napelempark jelen állás szerint a világ tizedik legnagyobb ilyen létesítménye lenne, és közel kétszer akkora, mint Európa mai legnagyobb napelemparkja, a spanyolországi Cáceresben. A világ legnagyobb napelemparkjai Kínában és Indiában találhatók.
A program, amelyet a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal közösen dolgoz ki, évi 125 millió eurót ölel fel – írta a Qubit.hu. A portál arra is emlékeztet, hogy Románia 2032-ig vállalta a szénenergia fokozatos kivezetését, amit megújuló, gáz- és atomenergiával helyettesít.

Több mint ezer hektáros napelemparkot építenek Arad megyében a magyar-román államhatár szomszédságában, a befektető képviselője szerint a mezőgazdaságban egyáltalán vagy alig hasznosított szántóföldeken.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!